2017. május 21., vasárnap

6. fejezet


Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen nagy kihagyással jöttem megint, de sajnos a tanulást, a munkát és az írást nem tudtam összeegyeztetni. Remélem vártátok a folytatást, és tetszeni is fog majd! Köszönöm a reagálásokat az előző fejezethez.

Jó szórakozást a történet 6. fejezetéhez!

Vivian Leite


- 6. fejezet - 
Váratlan

Akkor nincs félelem, ha valaki várja, hogy elárulják. Az igazán borzalmas az, amikor az árulás váratlanul jön.
(Bleach c. film)

2015. január, késő este, Madrid

Only you
A férfi zavartan bámult a feleségére, akinek szipogása megtörte a szoba kellemetlen csendjét. Olalla tudta, hogy ezzel sok mindent kockáztat, és valószínűleg szerelme sosem fogja megbocsátani a hazugságát. Ő nem érti meg, hogy miért tette azt, amit tett. Ő nem látta azt, amit csak egy szerelmes nő vehet észre.
Szinte első sorból láthatta, ahogy Fernando beleszeret a legjobb barátnőjébe, amin hogyan is lepődhetett volna meg? Vivian sokkal szebb és csinosabb volt már annak idején is. Hamarabb megtalálta a férfivel a közös hangot, és több időt is töltött vele. Pár hónap alatt pedig úgy felpörögtek az események, hogy amikor Madridba utazott meglepni a barátját, szembesülnie kellett azzal, hogy barátnője is beleszeretett az akkor még fiatal fiúba. Persze próbálta előtte leplezni, de nem volt hülye. Abban reménykedett, hogy Fernando nem kezd majd érzéseket táplálni, de azon az őszi éjszakán, amikor a másik bevallott mindent, reményét vesztette. Egyedül az dobogtatta meg a szívét, hogy Őt választotta a sportoló.
Onnantól pedig mindent elkövetett, hogy ez így is maradjon. Véget vetett a barátságának, és ahol csak tudott, keresztbetett a másik lánynak. Voltak pillanatok, amikor nem tudott emiatt tükörbe nézni, de egyetlen egy valamiben önző akart lenni: a szerelemben. Fernandoért pedig bármit feladott.
Hogy tehetted ezt? – kérdezte megrökönyödve a férfi. Percekig emésztette a hallottakat, és minden pillanattal erősebb, negatív érzések kavarogtak benne. Utálat, undor és csalódottság járta át minden porcikáját. – Hogy tehetted ezt velem?
Fernando, én… – kezdett bele szipogva a nő, de őt nem hallgatta meg. Az a sok keserűség kibukott belőle. Olalla pontosan tudta mennyit szenvedett a barátjuk nélkül, hogy mennyire bántotta, amiért egy szemét alakként viselkedett. Mégis közelről végignézte, ahogy elmerül a sötétségben.
Neked kellett volna a legjobban tudnom és látnod, mennyire rosszul éreztem magam miatta. A barátunk… – akadt el a férfi. Tudta, és sejtette, hogy a felesége is, hogy Vivian több volt neki, mint egy barát. A mai napig több mint egy haver, akivel elszórakozott.. – A barátunk volt.
Nem csak a barátod volt, Fernando – emelte fel a hangját a nő. Nem akart kiabálni, nem szerette volna, ha a kicsik tanúi lennének a veszekedésüknek, de nem bírta magában tartani. – Nekem lehet, hogy a legjobb barátnőm volt, de neked ki is volt ő valójában? – tette fel teljesen jogosan a kérdést, mellyel a férfibe belefojtotta minden gondolatát. Annyi mindent akart a nő szemére vetni, de egyszerűen képtelen volt megszólalni.
Egy utolsó pillantást vetett síró feleségére, majd fogta magát, és hátra sem nézve kisétált a szobából. Hallotta a fülében a felesége kétségbeesett szólongatását, de nem foglalkozott vele. Klubcímeres melegítőben hagyta el a házat, miközben a legnagyobb bizalmasát tárcsázta.
Baj van, Öcsi? – vette fel álmos hangon az idősebb Torres testvér, miközben öccse már a kapu távirányítójával szórakozott. Idegesen helyezte az autó kulcsát az indítóba, annyira remegett a keze.
Éjjelre meghúzhatom Nálatok magam? – tette fel a kérdést, amit a másik meglepődve hallgatott. Sose volt még olyan, hogy az öccse eljött volna éjszaka otthonról, ha nem szólította a kötelesség.
Minden rendben van? Megijesztesz – sóhajtott fel a férfi, pedig sejtette, hogy választ még nem fog kapni. Talán majd, ha személyesen találkoznak.
25 perc múlva ott vagyok – nyomta ki a focista. Nem akart részletekbe belebocsátkozni, hiszen még ő is emésztette a helyzetet. Emésztette, hogy abban az emberben kellett csalódnia, akiért bármit megtett volna. Mindent feladott volna érte, szó nélkül. Ő mégis összetörte a szívét, a bizalmát, egy gyermeki féltékenység miatt.
A bátyja kanapéján nyomta el az álom, miután hajnalig beszélgettek. Vagyis inkább ő beszélt, Israel pedig egyéni okok miatt hallgatott. Próbálta elmondani az igazságot, de félt a következményektől. Félt, hogy elveszti emiatt az öccsét. Annyi mindentől félt, és annyi mondandója lett volna, mégsem volt bátorsága az igazsághoz.
Israel és felesége hamar felébredtek, és kint, a konyhában beszélgettek halkan 1-1 bögre kávé mellett. Ez már számukra egy rituálé volt, mielőtt a gyerkőcöket felkeltik, aztán munkába, iskolába és óvodába mennek, mint a többi átlagos napon.
Rebecca nem titkolta azt, mennyire aggódott a férjéért. Ő is ismerte az egész körülményt, a titkokat, és attól félt, hogy ebbe Israel bele fog roppanni. Szerette ő a kisebbik Torrest, és Viviant is, de úgy érezte, nem szép dolog, amibe belerángatták őket.
Aggódom Israel. Érted – motyogta a nő. A férfi felkapta a fejét, majd kezével a nőé után kapott. Az ajkához húzta, és csókot nyomott rá.
Nincs miért… – kezdett bele, de nem tudták a beszélgetést befejezni, mert a csengő belerondított az egészbe. Elképzelni sem tudták, hogy ki lehet ilyen korán, de a férfi azért sietősen ajtót nyitott. Sietett, nehogy a nappaliban alvó öccsét is felébresszék.

Vivian egy mosollyal és puszival köszöntötte a sápadttá vált férfit. Az agyában átfutott ezernyi gondolat, és sejtette, hogy a nő sem lenne ilyen jókedvű, ha tudná, hogy mi folyik itt.
Ne haragudjatok, hogy ilyen korán zavarok. Csak hétvégén a kisasszony nálunk hagyta a pulóverét, és most volt időm erre jönni – nyújtotta át Mara rózsaszín kardigánját, amit az édesapa magához is vett.
Nem jössz be? – kérdezett rá a férfi, de amint kimondta meg is bánta. Hogy lehetett ennyire bolond? Pont most?
Nem, dehogyis. Beni már vár az autóban. Még suli előtt lesz egy edzése, így csak beköszönni jöttem, és… – akadt el a mondatában, amikor meglátta Fernando álmos arcát. Nem számított a fiatalabb Torresre, így amint meglátta, eltűnt a mosoly az arcáról.
Mi folyik itt? – kérdezett rá határozottan az újonnan érkező, amivel bátyját és sógornőjét is meglepte. A vörös hajú nő, csak csendben figyelte az eseményeket, hiszen sejtelme sem volt, hogy párja miként mászik ki ebből a helyzetből.
Senki nem szólalt meg. Israel nem tudta mit mondjon, Vivian pedig nem tudta miként segíthetne magán és a helyzeten.
Valaki elmagyarázná?! – szólalt meg újra a csatár, hiszen választ senki sem adott a számára.
Ann csak… beugrott – köszörülte meg a torkát Israel. –Nyugodj meg, Nando!
Te is hazudtál nekem – sziszegte a férfi. Testvérének címezte, de végig a nőre nézett, akit egy pillanat alatt elkapott a bűntudat. Olyan volt, mintha egykori szerelme a lelkéig látott volna. Mintha, minden titkáról tudna, és ezért őt okolja. Őt okolná mindenért.
Nando… kérlek! – szólalt meg halkan. Nem akart vitát robbantani, és éket verni a két testvér tökéletes kapcsolatába. Holott ezt már régen megtette. Akkor, amikor hazugságra kérte az idősebbet. – Utálj engem, ne Őt!
Annie, ebből te most maradj ki! – sóhajtott fel a férfi. A nő kapkodta a tekintetét az ott lévőkön, de mivel segítséget nem kapott, úgy gondolta, ideje mennie. Talán tényleg rájuk kell hagynia ezt az egészet. Hiszen neki és Fernandonak lesz elég megbeszélni valója, ezen kívül is.
Illedelmesen elköszönt, majd még hallotta, ahogy Fernando számonkéri Israelt, de a választ már nem halhatta, hiszen a csatár becsukta mögötte az ajtót. Rosszul érezte magát, hiszen minden miatta történt. Minden Vele kezdődött.
Miután kitette a fiát az edzőközpontnál, a kedvenc kávézója felé vette az irányt. Még munka előtt szüksége volt egy adag koffeinre, és egy helyre, ahol gondolkodhat. Ahol nem zavarja meg senki gondolatmenetét, és ahol egy kicsit egyedül lehet majd.
Tudta, hogy hamarosan fény fog derülni az igazságra, bármennyire is ellene volt. Bármennyire is tiltakozott ez ellen minden porcikája, lassan ideje lesz elmondania a világnak, a fiának, és az apjának, hogy mi ez az egész. Fel kell készülnie egy botrányra, és arra, hogy a gyermek és Fernando biztosan ki fog akadni.
Este vacsora mellett a fia addig nyaggatta Viviant, míg ő beszélni nem kezdett. Elmondta honnan ismeri a férfit, és azt, hogy fiatal korában nagyon szerette. Elmesélte, hogy a csatár volt az első barátja, de végül csúnya vége lett a kapcsolatnak.
Nem említette meg, hogy Fernando az apukája és azt sem, hogy miért nem ismerte meg soha Őt. Inkább ferdített az igazságon, de épp annyira, hogy minden kocka a helyére kerüljön.
Benjamín okos volt, így sejtette, hogy van, amit az anyja nem mondott el neki, de nem erőltette. Így viszont már értette a történetet, és azt, hogy édesanyja, hogyan ismerte meg Israelt. Gyermekként nem gondolkodott ezen sosem, akkor még nem rakta össze, hogy a nagybátyjaként szeretett férfi, és a világhírű focista testvérek. Az utóbbi időben pedig sok kérdés merült fel benne, amiből legalább egyre választ kapott már.
Vivian unottan kavargatta a kávéját, miközben ujjaival a töményfalapon dobolt. Ideges volt, zavart, és az az átkozott bűntudat nem akart enyhülni, bármennyire is próbálta elűzni. Látnia Torrest szétesve, és zavartan, csak rosszabbá tette a helyzetet. Minden porcikájával próbálta még most is utálni, de nem ment. Egyszerűen nem tudta.
Csak egy percre gondolt bele milyen nehéz most a férfinek, és milyen lesz majd, és elszorult a torka. Visszatért az életébe, váratlanul és minden előjel nélkül, ami megnehezítette azt, hogy utálja. Sokkal egyszerűbb volt még akkor, amikor távol voltak egymástól.
Hú, de komoly ma valaki – termett a semmiből mellette Ines, majd foglalt szembe vele helyet, miután egy-egy puszival köszöntötték egymást. – Rossz nap?
Rossz hét – mosolyodott el a szőke hajú, miközben figyelte, ahogy legjobb barátnője az étlapot méregeti. – Téged mi szél hozott?
Mario mondta hol talállak – mosolyodott el a sötétbarna hajú szépség. A hitetlenkedő arcot látva azonban folytatta. – Ismer téged. És én is. Gondoltam, hogy itt leszel. Mi bánt?
Ez az egész, Ines – sóhajtott fel a nő. Megvárta, míg a pincér barátnője rendelését is kihozza, és csak azután folytatta, miután megbizonyosodott arról, hogy rossz fülekbe nem kerül a mondandója. – Szerinted hibáztam? Hibáztam azzal, hogy a fiamat távol tartottam az apjától?
Szerinted hibáztál? – tette fel ugyanazt a kérdést, ami felé irányult. Megpróbált kitérni a válaszadás elől, és rávezetni barátnőjét arra az útra, amit helyesnek érez. – Tisztellek azért, amit elértél, és csodállak, amin átmentél. Sokáig egyedül voltál, de helytálltál. Az ember hibázhat, Ann. De még mennyit, és fogsz is. Ebből tanulunk. Most hibának gondolod azt, amit tettél, de az a kérdés, hogy valóban annak érzed-e? – mosolygott barátnőjére, aki elgondolkodva bámult rá.
Mindig tudod, hogy mit mondj, igaz? – forgatta a szemeit, amit a másik csak csilingelő nevetéssel fogadott. – Köszönöm, hogy mellettem vagy.
Bármikor – kacsintott rá a másik nő. Még egy darabig elbeszélgettek, aztán mindkettejük menni kellett. Ines a dolgára, bár már elég nehézkesen közlekedett hatalmas pocakja miatt. Ő és Raúl García, aki nem csak Mario egyik legjobb barátja volt, de csapattársa is, első közös gyermeküket várták, egy kishercegnőt, akinek az érkezéséig, alig volt hátra néhány hét.
Vivian kifizette az italokat, majd a pár utcával odébb lévő üzletébe sietett. Pár nappal ezelőttig barátnője vezette a boltot, ő a tervezéssel és egyéb dolgokkal foglalkozott, de most, hogy Ines nem tud segítségére lenni, minden az ő nyakába szakadt. Kerestek már átmenetileg valakit, de a megfelelő embert még nem találták meg. Ő pedig nem bízta volna bárkire azt, amit kemény munkával épített fel barátnőivel. Ines és ő voltak az ötletgazdák, Bea pedig a reklámarc. Tökéletesen működő gépezet voltak ők hárman.

Már a nap bőven vesztett az erejéből, amikor a csengő késő délután jelezte, hogy valaki átlépte az ajtót és belépett az üzletbe. A szőke nő éppen befejezte a papírok kitöltését, és arra készült, hogy elküldje az érkezőt, hiszen a nyitvatartási idő már percekkel ezelőtt lejárt.
Az üzlet... – kezdett bele, de amikor meglátta az érkezőt, a torkán akadt a szó. Alig néhány lépésre állt tőle egykori legjobb barátnője. A lány, aki az ő szemében a világ legszerencsésebb embere volt. Megkapta azt, amire régen Ő is vágyott, a csatárt.
Vivian – biccentett kimérten a nő. Egymással szemben álltak, és a másikat fürkészték. Már nem azok a tinédzserlányok voltak, mint 15 évvel ezelőtt. Két felnőtt nő, akik megtalálták a boldogságukat, egymástól távol.
Olalla... – suttogta a szőke nő. Nem számított rá, hogy két napon belül találkozik a Torres házaspár mindkét tagjával. Épp elég volt neki megemésztenie a férfival való találkozást, nemhogy még a nő is felbukkanjon.
Megszegted az egyezségünket! – fordult el a nőtől, és az ismeretlen üzletben nézelődött körbe. Érdeklődve nézte azt, amit a másik elért.
Tessék?! Miről beszélsz? - háborodott fel. Álla padlót fogott. Ez aztán a szép kis üdvözlés! Semmi joga nem volt ahhoz, hogy így neki essen. Ő nem szegett meg semmit se. Nem egyeztek meg soha, semmiben.
Igen? Akkor a férjem, miért foglalkozik Veled? – vádaskodott, majd ismét Vivianra nézett.
Fogalmam sincs milyen a házaséletetek drágaságom – emelte ki gúnyosan az utolsó szót. Nem kellett neki ez a dráma. Ő nem tett semmit sem. – A problémáitokat ne velem beszéld meg! Engem pont nem érdekel! Most pedig, kérlek, menj el! Szeretnék hazamenni a fiamhoz, és a szerelmemhez! – hangsúlyozta ki a szavakat, mely után a vörös köd ellepte a barna hajú agyát.
Annak idején kértelek, sőt könyörögtem, hogy ne tedd tönkre a családomat! Ez most is áll, Vivian – sóhajtott fel a barna hajú. Az előbbi percekhez képest elég normálisan viselkedett, ami a szőke hajút is meglepte. Ő ordítozásra számított. – Kérlek, ne most akard, hogy Benjamín megismerje az apját! – intézte az utolsó szavakat szinte már az ajtóból a másik felé, akinek az álla ismét a padlót súrolta.