2018. augusztus 18., szombat

13. fejezet


Sziasztok!

Most igyekeztem hamarabb jelentkezni, s mivel ihletem és időm is volt, meg is hoztam a soron következő részt. Azt nem ígérem, hogy még a nyár folyamán jelentkezem új résszel, de sietek majd a folytatással. Szeretném megköszönni a pipákat, és Dórinak a hozzászólást. Jól esett látni, hogy van még olyan, akit nem üldözött el a nagy szünet.

 Jó szórakozást a tizenharmadik fejezethez!

Vivian Leite


- 13. fejezet - 
Ha a szív irányít

„Mindenkinek legszigorúbb bírája a saját gyereke - a legszigorúbb akkor, ha hallgat.”
Thornton Niven Wilder


2015. március eleje

Fernando Torres még sosem érezte magát ennyire megalázva és szétesve. Az, hogy pont Vivian osztotta ki és tiporta minden önbecsülését a porba, egyszerűen fájóbb volt bárminél. Még ennyi év után is képes volt megsemmisülni Mellette. Még mindig hatással volt rá.
Pont ezek miatt tett eleget a kérésének, és másnap sajtótájékoztatót tartott. Ott annyi hazugságot hordott össze, hogy azon csodálkozott, hogy bárki is elhitte a szavait. Még magát sem tudta meggyőzni arról, hogy helyesen cselekszik. De próbálkozott, hogy a fia bizalmát visszanyerje, hiszen Benjamín továbbra sem akarta látni.
A magánéleti problémái pedig a játékára is kihatottak. A kezdeti lendülete, ami a hazatérésekor megszállta, hirtelen elfogyott, és olyan rosszul játszott, mint az utóbbi években. Csapattársai és edzői is próbáltak segíteni neki, de a probléma nem fizikai volt, mentálisan nem volt jelen.
Nyomasztotta a fia kihagyott meccse és az ok, amiért megtette ezt. Szüksége volt arra, hogy kibeszélje magából, ezért váratlanul felbukkant Israeléknél az egyik délután. Néhány órára félretette minden büszkeségét és fájdalmát testvére árulása miatt, hiszen szüksége volt egy kiadós beszélgetésre.
Legnagyobb szomorúságára Israel sem tudott neki olyat mondani, amivel megnyugtatná. Ezt most ő szúrta el, és csak a fián állt, hogy megbocsájt-e. Bármennyire is ismerte Israel unokaöccsét, ő sem tudta megmondani, hogy mi lesz ennek a vége.
Pár napnak el kellett telnie, hogy Fernando képes legyen Vivian elé állni, és bocsánatot kérni a viselkedéséért. Bocsánatot kérni a fenyegetésért, az akaratoskodásért, és a követelőzésért. Túlzásba esett és a frusztrációját szokás szerint másokon vezette le. Ezért pedig iszonyatosan szégyellte magát.
Késő délután jelent meg a nő üzletében, zárás előtt néhány perccel. Ő egyedül volt, és annyira belemerült a rajzolásba, hogy észre sem vette, hogy már nincs egyedül.
A férfi hosszú perceken keresztül csak figyelte minden mozdulatát, és rezdülését. Maga előtt látta azt a cserfes, vidám szőke hajú lányt, aki elcsavarta a fejét, és akit a mai napig szeretett.
Nem hittem, hogy még mindig ezen dolgozol – szólalt meg rekedtes hangon, amivel nem csak, hogy elárulta magát, hanem még a másikat is megijesztette. Pedig nem állt szándékában. Csak kikívánkozott belőle.
Demi Lovato - Lightweight
Nando – sóhajtotta a nevét a nő, aki alig tudta kalimpáló szívét megnyugtatni. Nem számított senkire, főleg nem Rá.
Sajnálom, nem akartalak megijeszteni – ejtett meg egy olyan mosolyt, ami miatt Vivian arca lángba borult. Ebbe a mosolyba szeretett bele annak idején. S most kiderült, még mindig hatással van rá, ennyi év után is. – Nem gondoltam, hogy ennyi év után is megvan az a vázlat.
Honnan tudsz te erről? – csodálkozott el, hiszen soha nem mutatta senkinek sem. Legalábbis szándékosan biztosan nem.
Ez legyen az én titkom – támaszkodott meg a pulton, majd tüzetesebben megvizsgálta a rajzot. – Ez csodaszép. Gyönyörűen állna rajtad.
Hízelegsz – nevetett fel Vivian, majd gyorsan összecsukta a vázlatfüzetét, és eltette a csatár elől. – Mi szél hozott? – érdeklődött, miközben az ajtóhoz ment, és megfordította a táblát. Eljött a záróra.
Bocsánatot akarok kérni – jelentette ki a férfi magabiztosan. – Egy barom vagyok.
Valahogy úgy, igen – helyeselt Vivian. Örömmel látta, hogy a férfi belátta hibáit, és végre normálisan tudtak beszélgetni, mint 2 régi barát.
Igazad volt mindenben, és kellett egy kis idő, hogy én is belássam – túrt a szőke tincseibe, miközben próbálta a szemkontaktust kerülni. – Másokon vezettem le azt, hogy már nem élveztem a játékot hosszú évek óta.
Hát szívesen segítettem, ha ezzel végre férfi leszel és rendbe hozod azt, amit a fiaddal elszúrtál – olyan könnyedén beszélt, mintha az időjárásról lenne szó.
Pont ezért vagyok itt, Annie. Segíts nekem! – hallatszott a segélykérés a férfi szájából. Az egyetlen, aki hatni tud a fiúkra, az Ő. – Nem jó kedvemben hagytam ki azt az átkozott meccset.
Akkor miért? – tette fel a kérdést, ami már napok óta foglalkoztatta. Mert már semmit nem értett. Mi lehetett az ok, hogy Fernando és Olalla kapcsolata a vitákból újra egységes lett?
Oli terhes – nyögte ki a férfi, de kicsit sem hangzott boldognak. Sőt inkább, meggyötörtnek. – Emiatt hagytam ki a meccset. Orvoshoz vittem, hogy biztosak legyünk.
Óó, gratulálok – hallatszott a meglepődött válasz, de közel sem volt olyan őszinte, mint mutatta. Mintha valaki kést forgatott volna a beforrott és beforratlan sebeibe. Bármennyire is próbálta abba a hitbe kergetni magát, hogy nincsen rá hatással a csatár és a házassága, fel kellett ébrednie ebből az álomból.
Köszönöm, bár nem terveztünk újabb babát – vallotta be meggondolatlanul, de rá kellett eszmélnie, hogy nem a megfelelő embernek beszélt erről. – Sajnálom, nem kellene rád zúdítanom.
De így legalább megértem az okod – próbálta kikerülni a válaszadást. Hiszen mit mondhatott volna a mondandó első felére? Pont Ő.
Segítesz nekem? Beszélsz a fiúnkkal? – tette fel a kérdést reménykedve, amire csak egy bólintást kapott. Hirtelenjében nem tudott megszólalni a nő, majd eszébe jutott valami. Belátta, hogy Nando megérett arra, hogy megkapjon valamit, amit hosszú évek óta őrizgetett. – Te mit csinálsz? – hajolt át a pulton, amikor látta, hogy Vivian a pult alatti szekrényben kutat.
Keresek valamit – adta meg a választ, majd a kezébe akadt a régi doboz, amit oly becsesen őrizgetett. Nem szerette volna otthon hagyni, hiszen évekkel ezelőtt még a kisfia nem tudta az igazságot, és nem is akarta, hogy így tudja meg. – Ez a tiéd – nyújtotta át az ütött-kopott cipős dobozt a csatárnak, amin rajta szerepelt a neve.
Ez micsoda? – érdeklődött kíváncsian, de nem nyitotta ki.
Majd ha egyedül leszel, olvasd el őket. Csak annak idején gyáva voltam feladni őket – paskolta meg a férfi karját. – Többet megtudhatsz a fiadról és rólam. Vagyis abból az időből, amikor terhes voltam, és amikor kicsi volt. Nem hittem, hogy valaha eljön ez a perc, de azt hiszem, most már nyugodt szívvel odaadhatom.
Köszönöm – sétált a nőhöz, és megölelte. Sokat jelentett neki ez a gesztus, és hogy újra megbízik benne. Már csak a fia szeretetét és bizalmát kell visszanyernie.
De bármi van, ilyet többet ne csinálj! Ne szúrd el újra, mert kétszer még helyre lehet hozni, de legközelebb már nem biztos. Nem ígérek semmit, de beszélek Benivel – nyugtatta meg a másikat, miközben minden szavát komolyan gondolta. Többször nem segít helyrehozni a hibáit. Ez mostantól már a saját dolga lesz.

Minden csoda 3 napig tart. Legalábbis ezt tartja a mondás. Fernando közleménye után a média lényegesen visszavett a Suárez és a Torres család üldözéséből. Így a hét végére már gond nélkül mehetett iskolába és edzésre Beni. Pénteken edzés után szokás szerint a felnőtt pályára ment át, ahol már nevelőapja várta, hogy passzolgassanak egyet.
Mario több dolog miatt is szeretett volna beszélni a fiúval. Ott volt ez az egész apás dolog, ráadásul még egy komoly téma is foglalkoztatta. S legjobb lehetőségnek a focipályát látta a beszélgetéshez. Ki szerette volna kérni a véleményét valamiben.
Ma már a suliban is békén hagytak – mesélte a fiú, miközben bemelegített. A hirtelen érdeklődés furcsa volt neki, hiszen mindenki barátkozni akart vele azért, mert ő volt Fernando Torres fia.
Csak apád miatt kerestek meg? – érdeklődött az idősebb, aki mindenben próbálta segíteni a fiút úgy, hogy nem avatkozott bele. Beni már elég nagy ahhoz, hogy megoldja. Ha pedig segítséget kért volna, édesanyja után ő lett volna a következő, aki rohant volna.
Van elég barátom. Nem kellenek újak – vont vállat a gyermek. Mariot még most is rengetegszer meglepte mennyire érett a korához képest.
Apáddal beszéltél már? – tette fel azt a kérdést, amire sejtette a választ, de mégis mindennap elhangzott a szájából.
Anya azt mondta, beszéljek vele – tette le a labdát a tizenegyes pontra a fiatal játékos. – De apa, muszáj? – fordult Mario felé, miután meghallotta a háló jellegzetes sercegését.
Nem kötelezünk rá. Se anyukád, se én – eresztett meg egy megnyugtató mosolyt. Ő örült volna annak, ha Fernando eltűnik az életükből, de tudta, erre kicsi az esély. – A te döntésed.
De mi van, ha újra cserbenhagy? – árulta el kérdés formájában legnagyobb félelmét a gyermek. Szerette volna látni az apját, de a szíve mélyén rettegett attól, hogy újra csalódik benne. Rettegett attól, hogy újra cserbenhagyja.
Azzal nem vesztesz semmit sem, ha meghallgatod – paskolta meg a fiú vállát, holott nehezére esett kimondani ezeket a szavakat. – Beszélni akartam veled anyáról és rólam – kezdett bele esetlenül.
Ha megint el akarod mondani, hogy szereted, felejtsd el. Tudom – mosolygott a fiú. Elvette a labdát a másiktól, és dekázgatni kezdett.
Nem erről akartam. Vagyis…
Jaj, apa, nyögd már ki! – türelmetlenkedett a fiú. Sejtette mit akar mondani, de a saját fülével akarta hallani.
Szerinted anyukád hozzám jönne? – bökte ki a kérdést. Ideges volt Beni reakciója miatt. Mindenképp vele szerette volna ezt elsőként tisztázni. Ő ismeri a legjobban az anyukáját, és az ő áldása is kellett ahhoz, hogy megtegye az intézkedéseket.
 Végre – jegyezte meg Beni. A fapofáról hatalmas mosolyra váltott. Élvezte kicsit megszorongatni nevelőapját, de ő lenne a legboldogabb, ha végre megkérné az anyukája kezét. – Évek óta erre várok.
Tényleg? – csillantak fel a középpályás szemei.
Anya szeret téged, és nagy álmát váltanád valóra – ölelte meg Mariot, akinek hatalmas kő esett le a szívéről. Remélte, hogy Beni is úgy látja a dolgokat, ahogy ő, és áldását adja. Bár remek kapcsolatuk volt és jól ismerte, azért benne volt a félsz. A félsz amiatt, hogy Fernando is belépett a gyermek életébe, és hogy most már ismerte mindkét szülőjét, akkor mindent elkövet azért, hogy összehozza őket. Szerencsére nem így történt, így a félelme elpárolgott. Már csak kedvesének kell feltennie a kérdést, és reménykedni abban, hogy a szíve majd felé húzza. Hiszen, ha a szív irányít…

*

Két hét hallgatás után Benjamín megenyhült, és a szülei kérésére találkozott a csatárral iskola után. Végre megadta a lehetőséget arra, hogy az édesapja megmagyarázza az okot, amiért cserbenhagyta egy számára fontos napon.
Fernando ment érte az állami iskolába, ahol barátait hagyta ott a gyermek, és beült az anyósülésre. A csatár meg szerette volna ölelni, de a kisfiú makacsul elhúzódott.
Anya szerint meg kellene hallgatnom azt, miért nem jöttél el – beszélt az ablakhoz, miközben szomorúan bámulta iskolatársait, akik nevetve beszélgettek, csoportokban.
Én nagyon sajnálom, Kölyök – sóhajtott fel az idősebb. Érezte, hogy nehéz dió lesz a fia, főleg hogy az édesanyja és ő is piszkosul makacs. Akkor milyen lenne a közös gyermekük? – Hidd el, nagyon szerettem volna ott lenni…
Akkor miért nem voltál, apa? – olyan fájdalmasan csengett a kisfiú hangja, hogy Fernando beleborsózott. Elsőre fel se fogta, hogy most először hallotta azt a bizonyos szót, amit annyira várt már. Mégsem így szerette volna. Ennek egy boldog pillanatnak kellett volna lennie. – Az életem része lettél, de mégsem vagy itt… de most már értem.
Micsodát? – kérdezte zavarodottan. Hirtelen nem tudta követni a fia szavait.
Tudtad, hogy anya rengeteget sírt miattad? – fordult az apja felé. Nem akart arról beszélni, hogy min mentek keresztül. Hogy Vivian hány éjszakát sírt át miatta, és hány nappal vett fel mosolygós álarcot, csakhogy Beni ne sejtsen semmit se. Pedig nem volt buta. Amikor már felfogta a nagyok dolgát, rájött mindenre. – Nagyon szeretett téged, aztán megszülettem én. Mindig mondta, hogy rád emlékeztetem. De nem vádlón, inkább szomorúan.
Én ezt nem tudtam – mentegetőzött Fernando, akinek torkába még nagyobb gombóc nőtt. Sosem gondolta volna, hogy ennyi galibát okozott egy buta döntéssel, ami mindhármuk életére hatással volt.
Persze, mert anya sosem mondta volna meg neked – rántotta meg a vállát a gyermek, de úgy érezte, hogy az apjának tudnia kell bizonyos dolgokról. – Miért is tenné? Nem tartozik neked semmivel sem. Végre boldognak láttam Mario mellett addig, amíg vissza nem tértél.
Én nem akartam tönkretenni Őt, ezt el kell hinned nekem, Kölyök – szólalt meg rekedt hangon. Sosem az volt a célja. Ő úgy szerette Viviant, ahogy talán még a feleségét sem, de félt az érzéseitől, és a bizonytalantól. – Fiatal voltam, és féltem. Ma már mindent másképp csinálnék, de nem tudom visszafordítani az időt.
Ezt csak azért mondod, mert megbántad azt, hogy nem tudtál rólam. De Fernando, ezen nem tudsz változtatni – rázta meg komolyan a fejét a tinédzser. Jelen pillanatban sokkal érettebbnek tűnt családtagjánál.
Olalla miatt nem mentem el a meccsedre – bukott ki belőle. S mikor látta, hogy nem szakítják félbe, folytatta. – Kistestvéred lesz.
De azt mondtad, hogy már nem szereted, és az anyukámba vagy szerelmes – értetlenkedett a kisfiú. Nem tudta elképzelni mi és mikor változott.
Ez nem így működik. Nem ilyen egyszerű – válaszolta a felnőtt. – Ettől még ugyanúgy szeretlek téged és anyukádat is.
Ő az én szuperanyukám – mosolyodott el a kisfiú. Ezzel a beszélgetéssel értett meg sok mindent, amit gyerekként látott és hallott. – Amióta csak az eszemet tudom, csodálom Őt. Amikor kicsi voltam, nem értettem, hogy miért szomorú, ha rólad beszél. De azt hiszem, már tudom. Szeretett téged, és te összetörted a szívét. Az a sok áldozat, amit értem hozott, mind miattad van – nézett az apja szemébe, és úgy mondta ki az utolsó gondolatát, amivel sikerült összetörnie Fernando szívét. A férfi szinte érezte, ahogy meghasad. Nem tudta, hogy ennyire fájdalmas lesz szembenéznie a múltjával és a jelenével. – Bárcsak minden a régi lenne, Nélküled.