2017. január 29., vasárnap

Prológus


Sziasztok!

Mikor megírtam az előző bejegyzést, nem hittem, hogy ennyi visszajelzést kapok. Arról pedig álmodni sem hittem, hogy a legtöbb pozitív. Hatalmas meglepetést okoztatok nekem, köszönöm a kedves szavakat, és megjegyzéseket. Többek közt emiatt döntöttem úgy, hogy fene az ígért határidővel, inkább előbb hozom a sokak által már ismert előhangot. 
A folytatásról csak annyit, hogy két hetente terveztem a részekez hozni, és nagyon remélem sikerül ezt betartanom. Ha mégsem... nézzétek el nekem, igyekszem, ahogy tudok! Pont ezért nem is kezdek ígérgetésekbe sem. Majd kialakul...

Jó szórakozást a Két lépés prológusához!

Vivian Leite


- Prológus - 
A vénáimban vagy

„Azt hiszi az ember, hogy csak a szerelemtől törhet össze a szíve. Az egyetlen, ami éltet és felvidíthat, vagy elpusztíthat. Aztán... anyává válunk.”
Grace klinika c. film



Andrew Belle - In my veins 
A szőke hajjal és zöld szemekkel megáldott tinédzser már a kora hajnali órákban bekerült az ibériai főváros állami kórházának egyik felszerelt szülőszobájába. A leányzót akkor vették fel, amikor a szülés első jelei megmutatkoztak nála, még órákkal ezelőtt.
Édesanyja a folyosón várakozott, hogy utána támaszt nyújthasson egyetlen lányának, míg édesapja és kisöccse késve lépték át az épület kapuit. Mindenki a maga módján várta a kis jövevényt.
Hosszú és szenvedésekkel eltelt percek, esetleg órák után felhangzott egy keserves, síráshoz hasonló kiáltás a csecsemő torkából. A szülést levezénylő orvos megtörölte izzadtságtól gyöngyöző homlokát, és széles mosollyal vette kezébe az aprócska kis csomagot. Még a vizsgálatok előtt meg szerette volna megmutatni az újdonsült édesanyának.
Gratulálok Ann! pattant fel a székről. Addig észre sem vehette, hogy a testileg és lelkileg is elfáradt páciense csendesen zokogott. Siratta a gyermekkorát, az elérhetetlen szerelmet, a rossz és nehéz döntéseit. Letelt az a közel 9 hónap, aminek a végét eddig megváltásként várta, most mégis megszakadt a szíve.
A fehér, csempékkel díszített fal izgalmasabbnak bizonyult, mint a körülötte lévők társasága, pedig ha tudták volna mennyire nehéz volt ez most neki. A szíve és a lelke sokkal jobban lüktetett a fájdalomtól, mint a teste a megerőltetettségtől.
Nem... rázta a fejét végül. Olyan szívszorító látványt mutatott, hogy a férfi szíve belesajdult. A nővérek tanácstalanul bámultak egymásra, és a kisember is egyre keservesebben ordított az ismeretlen karjaiban. Én nem... nem lehetek anya.
Abban a pillanatban lépett be egy fiatal ápolónő, amint kitört egy keserves, majdnem hogy hisztérikus zokogás a lányból. Az érkező odalépett az orvoshoz, majd bizalmasan közölte vele a kérést. A döntést, mely ennyire megérintette Őt. Az örökbeadás mellett döntött, hogy ezzel megadja fiának a legnagyobb esélyt. Azt, amit Ő talán sosem lenne képes, egyedül.
Az őszesedő ember megértette a szándékot. Már sok mindent látott és tapasztalt, ezért is akart egy utolsó lehetőséget adni az anyukának, hogy másképp döntsön. Tapasztalata szerint sokan elhamarkodottan döntenek, és ezt később, életük végéig bánják. Nem akarta, hogy még egy anya szíve megszakadjon. Fiatal volt ugyan, de annál erősebbnek ismerte meg. Ő képes lenne erre!
Csak egy pillantást vessen rá, kedveském! kérlelte kedvesen. Lassan lépkedett közelebb, nem akarta sem elsietni, sem megrémiszteni. Csodaszép kisfiú!
Nem lehetek anya! Én nem... nem tudom... egyedül... szipogta csendesen. Küzdött. Míg az esze nemet súgott, a szíve egyre erősebben állt ellen. Csak egyetlen egy pillantást akart, hogy örökre az emlékezetébe véshesse a babaarcot, és egyetlen egyszer beszippanthassa azt a jellegzetes babaillatot.
Végül, ahogy az lenni szokott, a szív győzött. Nem bírta megállni, hogy ne pillantson a babára. A kisember megváltoztatta az életét, de nem volt olyan pillanat, amikor ne szerette volna. Az ő vére, az ő döntése, és ezért felelősséget vállalt. A szülei első perctől az örökbeadás felé terelték, de sokszor volt olyan nap, amikor ódzkodott ettől. Hogy más nevelje fel a gyermekét? Elképzelhetetlennek tartotta.
Amint a kezébe vette az újszülöttet, a baba elcsendesedett és csodálkozó pillantással szemlélte a világot, majd édesanyját. Abban a pillanatban változott meg valami.
A könnyfátyol mögül bámulta a kis arcot, majd az ő arcára óriási mosoly költözött. Boldogság, büszkeség, és mérhetetlen szeretet sugárzott a tekintetéből, ami a doktort teljes mértékben megnyugtatta. Ő már tudta a történet folytatását, látta a fiatal mozdulataiból.
Egy órával később már minden vizsgálatot elvégeztek, a baba-mama párost pedig áttolták a szobájukba. A baba ismételten a szőkeség kezében volt, még akkor is, amikor az orvos jelzésére beengedték az újdonsült nagyszülőket és a nagybácsit a kórterembe. Meglepődve pillantottak egy szem lányukra, és miután egy-egy széket húztak az ágy mellé, már nem tudták leplezni kíváncsiságukat.
Ne haragudj kislányom, de nem úgy volt, hogy...? érdeklődött tapintatosan Nuria, miközben az ölében ülő fiának a hátát simogatta. Nem merte befejezni a mondatot, bár nem is tudta, hogyan fogalmazza meg.
Megtartom őt, anya jelentette ki magabiztosan, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét az alvó gyermekéről. Hallotta édesapja horkantását, édesanyja sikkantását, az öccse izgatott mocorgását, viszont egyik sem érdekelte. Az ő döntése.
Mit jelentsen, ez? köszörülte meg a torkát Xavier. Imádta, és rajongott a lányáért, ezért mindenből a lehető legjobbat akarta számára. Az ő ötlete volt, hogy örökbe adják az unokáját, hiszen túl fiatalnak tartotta az anyaságra az alig nagykorú gyermekét.
Azt, hogy ismerkedj meg az unokáddal, apu nézett a családfőre, aki hosszan állta a tekintetet. Ezt a csatát is elvesztette. Sosem tudott igazán szigorú apuka lenni, főleg nem a nagyobbik csemetéjével.
Szuper! kiáltott fel a kisfiú. Izgatottan ült fel nővére mellé, és tátott szájjal bámulta unokaöccsét. Lesz majd kivel fociznom!
Az azért még odébb van, kisfiam! sóhajtott fel az asszony. Ő már beletörődött a döntésbe, és bár a férjének nem vallotta volna be, mindig is remélte, hogy még időben a helyes döntést hozza majd meg elsőszülöttje.
Mi a neve? érdeklődött a fiú, miután a büszke nagymama kezébe adták az aprócska, kék csomagot.
Benjamín. Dőlt hátra álmosan a párnára a lány.
Ezen a napon nem csak egy új életet hozott a világra, de az ő mindennapjai is 360 fokos fordulatot vettek. Többé már nem volt gyermek, nem lehetett felelőtlen tinédzser, hiszen egy másik életért is felelnie kell. Ezen a tavaszi napon anyává vált...

4 megjegyzés:

  1. <3 <3 <3 <3 <3 <3

    Röviden és tömören :D

    VálaszTörlés
  2. Sziaaa!

    Mivel ma sikeresen befejeztem a szakdogám (jó, még igazítgatok kicsit rajta, de a lényeg kész), úgy döntöttem, újra felveszem a történet fonalát, és végigkommentelgetem. Nem tudom, miért nem írtam anno ide, azt meg főleg nem, hogy miért hittem, hogy írtam. De lényeg a lényeg, most itt vagyok :D (előre szólok, nem tudom mennyire lesznek értelmesek a kommentjeim, előre is elnézést :D)

    Szóóóval nagyon tetszett a rész, teljesen át tudtam érezni Vivian érzéseit, vívódását, és teljesen meg tudtam volna érteni az örökbeadást is, hiszen tényleg nagy falat ez ennyi idősen. De alaptalan volt a félelme, hogy egyedül kell felnevelnie, hiszen látszik, hogy a szülire számíthat - és egészen biztosan a kisöccse is óriási segítség lesz majd a későbbiekben :D

    Király volt a zene is, és egészen biztos voltam benne, hogy hallottam már valahol, úgyhogy rá is kerestem tunefind-on, és lááám, benne volt a TVD-ben, pont egy olyan részben amit a minap láttam, szóval most rettenet büszke vagyok magamra, hogy ennyire király a memóriám.

    Szerettem a részt, szaladok is tovább.

    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon ügyes vagy, hogy befejezted. S örülök, hogy újra nekiugrottál a történetnek, és még arra is szakítottál időt, hogy végigkommentelgesd. Élmény volt olvasni. ♥

      Nagyon örülök az ilyen visszajelzésnek, mert mindig attól tartok, hogy nem mennek át azok az érzések, amiket közvetíteni akarok az olvasáskor.

      Nem emlékeztem, hogy TVD-ben benne van, mert én a Grey's Anatomyban ismertem meg, de hát kicsi a világ.

      puszi, V.

      Törlés