2017. február 26., vasárnap

2. fejezet


Sziasztok!

Egy kicsit későn, de azért meghoztam a történet következő részét, melyt eddig még sehol sem olvashattatok. Innentől már folyamatosan az új részek jönnek, melyekkel igyekszem haladni.
Tartalmilag talán nem túl eseménydús fejezetet hoztam, de a történet szempontjából ez igenis fontos. Bár a sztori még nem tart ott, hogy Fernando és Vivian útjai újra keresztezzék egymást, a következő részben már valamilyen módon a spanyol férfi is feltűnik. Addig is, hatalmas közönet a véleménynílvánításokért, és a hozzászólásért!

Jó szórakozást a legújabb fejezethez!

Vivian Leite


- 2. fejezet - 
Menedék

„Sokan képtelenek kimondani azt, hogy "szeretlek". És tényleg, van valami misztikus, varázsos ereje ennek a szónak. Elég hallani ezt az egyetlen, őszintén kimondott szót, máris biztonság, melegség és jóindulat tölt el, valami olyan, amit soha máskor nem érzel.”
Paul Hauck


1 évvel később

Birdy - Shelter
A barna hajtincsek rakoncátlanul zuhantak vissza a fiatal nő vállára, aki tanácstalanul dobta félre az újabb hasztalannak vélt újságot a többi közé. Hetek óta kutatott a megfelelő ajándék után, hiszen az első évfordulójuk vészesen közeledett. Sejtette, hogy Mario már réges-rég kitalálta az ő ajándékát, de egyszerűen semmi nem jutott eszébe, amivel ezt viszonozhatná.
Igazából bármit vehetett volna, de tudta, hogy a játékosnak mindene megvan. Felesleges kacatot pedig nem akart. Olyan ötletre és ajándékra vágyott, amivel emlékezetessé teheti mindkettejük számára ezt az eseményt.
Mami, nem láttad, a… ? – rohant be a barna hajú kisfiú a nappaliba, ahol édesanyja tartózkodott. Ahogy észrevette az újságkupacot, és a tanácstalanságot tükröző arcot, aranyosan összevonta a szemöldökét.
Mit, édesem? – sóhajtott fel a nő. Egy pillanatra elfeledkezett arról az aprócska tényről, hogy másnap lesz az évfordulójuk, és még mindig nincs meg a tökéletes ajándék a párja számára.
Még mindig nincs ötleted? – fészkelte be magát az édesanyja mellé. Ő csak tanácstalanul vállat vont, miközben a fia barna tincseit simogatta. – Túlbonyolítod – jelentette ki a kisfiú, amivel meglepte a felnőttet.
Tessék? – kérdezett vissza, miközben eltolta magától a gyermeket, hogy a mogyoróbarna szempárba tudjon nézni.
Mario nem azt várja, hogy lenyűgözd, mami – sóhajtott fel a kisfiú úgy, mint a felnőttek. – Ő csak velünk akar lenni. Veled, hiszen szeret téged – osztotta meg felnőttesen a véleményét, amivel lenyűgözte az anyukáját. Mindig is tudta, hogy érettebb, mint a vele egykorúak, de hogy jobban lássa a dolgokat, mint egy felnőtt, arra nem számított.
Beni talán még nála is jobban ragaszkodott a spanyol férfihez, hiszen egyik napról a másikra egy apa figurát testesített meg a számára. Felnézett rá, és rajongott érte. Természetesen ez kölcsönös volt. Mario sajátjaként szerette a fiút, és egy percig sem érezte azt, hogy teher lenne az életében.
Olyan hamar felnősz – szorította magához fiát a nő, aki az első percben még jól viselte ezt, de hosszú percek után már kezdte zavarni.
Ugye, nem fogsz sírni? – dünnyögte, amin Vivian jókedvűen felnevetett.
Mikor lettél ilyen szemtelen? – kócolta össze a haját, hiszen tudta, hogy ki nem állhatja a fia. Akárcsak az apja. Ezt a tulajdonságát is Tőle örökölte.

*

A fiatal nő izgatottan készülődött a szobájában a randevúra. Olyan izgalom töltötte el, mint a legelső randevújukkor. Pedig ő is tudta, hogy nincs miért aggódnia. Szerette a férfit, és a férfi is Őt.
Sosem hitte, hogy újra szerelmes lesz. Azt pedig főleg nem, hogy a fiatal, jóképű focista csavarja majd el a fejét. Ám mégis megtörtént. Beleszeretett a játékosba, aki fokozatosan ragasztotta össze darabokban lévő szívét. Darabról-darabra.
Pedig azt hitte, hogy azt a fájdalmat, amit Ő okozott, amikor magára hagyta, senki nem lehet képes elfelejtetni. Aztán mégis… Az utóbbi egy évben már szinte nem is gondolt a mogyoróbarna szempár tulajdonosára, vagy legalábbis lényegesen kevesebbet, mint Mario megismerése előtt.
A dolgát sokszor nehezítette az is, hogy Benjamín szinte megszólalásig hasonlított az apjára. Így akár akart, akár nem, emlékezett a csatárra. Az első emberre, akibe beleszeretett, és az elsőre, aki összetörte a szívét. Az elsőre, aki csókot lopott tőle, és akinek odaadta azt, amit a nők oly nagyon őrizgetnek. Amit már sosem kaphat vissza…
Azóta viszont újra boldog. Már nem rágódott a történteken, sem a kölyökképű focistán. Csak reménykedett benne, hogy ez minél tovább így is fog maradni.
Mami, készen vagy? – rohant be Beni a szobájába. Amint meglátta édesanyját, eltátotta a száját. – Húha!
Ilyen rossz? – ült ki az aggodalom a nő arcára, és újra a tükör felé fordult. Tetszett az, amit látott, de a gyermek reakciója elbizonytalanította. Talán túlságosan is elbízta magát? Biztos volt benne, hogy a másik ruhát kellett volna felvennie.
Nyugalom, mami. Te vagy a legszebb lány, akit valaha láttam! – szaladt egyetlen szülőjéhez, és szorosan összefonta aprócska karjait a dereka körül. A nő meghatottan ölelte vissza a kisfiút, aki pár perc után mosolyogva szakadt el tőle. – Siess, mert a herceged már kint vár! – ejtett meg egy mosolyt, amitől édesanyja majdnem elolvadt.
Megfogadta Beni tanácsát, egy utolsó pillantást vetett tükörképére, majd magához vette a fekete borítéktáskáját, és a kabátját. Kecsesen lépkedett a magas sarkújában, melynek hangja visszahangzott a képekkel tarkított folyosón.
Ahogy a kisfiú mondta, Mario már türelmetlenül várt rá a nappaliban. Amikor belépett a szobába, a férfi felé kapta a tekintetét. Szinte elállt a szava a látványtól. Ahogy az első percben, most is elbabonázta. Tűzvörös ruhája tökéletesen illeszkedett tökéletes alakjára, világosbarna, már-már szőke haja pedig loknikban omlott a vállára.
Csodaszép vagy! – nyomott egy hosszú csókot a nő ajkaira, amint észhez tért. Benjamín csak kuncogott a felnőtteken, majd figyelmét ismét a tévében lévő focimeccsre irányította. – Mehetünk?
Egy pillanat – fordult a tévét néző kisfiú felé. – Israel bácsi és Rebecca néni mindjárt itt lesz. Viselkedj jól! A telefonszámok a hűtőn!
 Igenis, mami – kiabált a kisfiú, mikor már nyílt a bejárati ajtó. Integetett a távozó párosnak, majd visszafordult az angol csapat mérkőzéséhez, ahol kedvenc játékosa játszott.
Mario előzékenyen kinyitotta sportautójának ajtaját a barátnője előtt. Egy széles mosolyt kapott a gesztusért, mely megdobogtatta a szívét. Borzasztóan izgult, hiszen nagy lépésre szánta el magát. Csak reménykedhetett abban, hogy a nő igent mondd, és egy család lesznek.
Hova megyünk? – tette a férfi combjára a kezét. Már percek óta szelték a város útjait, de sejtése sem volt, hogy mit tervez a másik.
Meglepetés – pillantott a nőre, majd újra az útra. Nem zavarta az apró kéz, sőt inkább megnyugtatta. Azt a nyugalmat, amit Vivian mellett érzett, megismerkedésük előtt sosem tapasztalta. Addig sokszor volt gyerekes, meggondolatlan és önző. A nő mellett viszont felnőtt. A helyzet úgy adta, hogy muszáj volt. De ő ezt egy cseppet se bánta.
Ugye, semmi flancolást nem terveztél? – sóhajtott fel a nő. Nem akarta, hogy a férfi elkényeztesse, hogy egy vagyont költsön rá az évfordulójuk alkalmából. Ő csak egy kis időt akart vele tölteni, kettesben. Pont ezért kérte meg Israeléket, hogy vigyázzanak a fiára aznap este.
Semmi flancolás – biztosította a férfi, hogy nem vitte túlzásba a szervezést. Még csak nem is tervezte, hogy étterembe mennek. Édesanyja segítségével vacsorát főzött, majd megterített. Kis meglepetést akart. Hiszen tudta, hogy ennek Vivian jobban fog örülni. Egy meghitt vacsorának otthon, kettesben…
Képzeld, Alex hívott. A hétvégére hazajön – terelte a témát az öccsére, aki a fővárosban tanult. Pár évvel ezelőtt történt egy szörnyű baleset, mely után csak ketten maradtak. Ő és Vivian. A nő egy percig sem gondolkodott a továbbiakon, az öccse gyámja lett, és a saját kisfia mellé kapott egy szüleit gyászoló, lázadó kamaszt.
Pénz kell neki, vagy unja magát egyedül? – kérdezte a férfi. Kedvelte ő barátnője testvérét, de úgy érezte, hogy a nő túl engedékeny a fiatallal szemben. Persze, ő nem akart beleszólni, hiszen nem az ő dolga volt.
Mario – sóhajtott fel a nő. – Ő az öcsém. Támogatnom kell.
Én pedig téged támogatlak – ejtett meg egy mosolyt a nő felé. – Gyertek ki majd a meccsre!
Ez jó ötlet – csillantak fel a nő szemei. – Ezer éve nem voltam kint egy meccsen se.
Nem véletlenül hívtalak ki titeket – kezdett bele a férfi, de el is hallgatott. Ezt az este későbbi részére tartogatta. – De erről majd később.
Megérkeztünk? – lepődött meg a nő, amikor leparkolt egy lakástömb előtt a férfi. – Hazahoztál?
Baj? – fordult a nő felé, aki csak a fejét rázta. – Akkor menjünk!
Kézen fogva haladtak az épület felé, de egy árva szó sem esett köztük addig, míg a 2. emeleti lakáshoz nem sétáltak. A férfi udvariasan előre engedte, hiszen már otthonosan mozgott a legénylakásban.
Lerúgta magáról magas sarkú cipőjét, így szinte hangtalanul közlekedett a faburkolatú padlón. Ahogy belépett az ebédlőbe, egy pillanatra a lélegzete is elállt. Mario kitett magáért, mégsem vitte túlzásba. Tökéletesen eltalálta a terítés összhangját, amivel újabb jó pontot szerzett a barátnője szemében.
Egyszerű, világos terítőt használt, amire fehér alapú, piros csíkos tányérokat, üvegpoharakat, és ezüst evőeszközöket helyezett. Az egésznek hangulatot adott a piros szalvéta, és a fehér-piros teamécsesekből kirakott szív. Vivian tányérjában heverő vörös rózsa pedig tökéletessé tette az összképet.
Ezt mind te csináltad? – csodálkozott el a nő. Annyira romantikus és meghitt volt az egész. Ennél többet pedig sosem kért.
Tetszik? – lépett a nő mögé, és hátulról fonta karjait a vékony test köré. Kezeiket a nő hasa előtt kulcsolta össze, majd egy apró puszit nyomott a puha bőrére.
Csodaszép – suttogta a nő.
Az te vagy – engedte el, majd a helyére kísérte. – Azonnal jövök!
Az egész vacsora kellemes beszélgetéssel, és lopott, szerelmes pillantásokkal telt. Mario nem engedte, hogy barátnője akárcsak a konyha felé is tegye a lábát. Ezen az estén ő akart gondoskodni Róla, ahogy azt a nő mindennap tette a fiával, és sokszor vele is. Úgy érezte, hogy itt az ideje annak, hogy mostantól ő vigyázzon rá.
A vacsora után betelepedtek a nappaliba, de egyikük sem törte meg a rájuk telepedő csendet. Nem tudták, hogyan is vezessék fel a meglepetésüket. Tanácstalanok voltak, hiszen nagy lépés volt ez az életükben.
Arra gondoltam, hogy…
Szerintem… – kezdtek el egyszerre beszélni, aminek végül csak nevetés lett a vége.
Had kezdjem én! – simított ki egy rakoncátlan tincset a nő arcából a focista. Abban a pillanatban érzett magában annyi erőt, hogy felhozza a témát. Abban a percben érezte azt, hogy jó fog kisülni a helyzetből.
Vivian apró bólintással jelezte, hogy szabad utat ad a férfinak, hiszen kíváncsisága nagyobb volt a félelménél. Félt, hogy visszautasítást kap, és rosszul értelmezte a jeleket. Félt attól is, hogy ez az egész, ami vele, velük történik, csak egy álom, és hamarosan vége szakad.
Eddig csak elméletben beszéltünk a jövőnkről. Arról, hogy mi lesz hármunkkal. A levegőben mindig ott lógott egy óriási kérdőjel… aztán az utóbbi hónapokban komollyá vált a kapcsolatunk. – Miközben beszélt, egy fekete ékszeres dobozt húzott elő a zsebéből, amely láttán a nőben a vér is megfagyott. Kezdte sejteni hova akar kilyukadni a férfi, de ő még nem érezte azt, hogy ezt a lépést meg kellene tenniük. Túl korai és meggondolatlan lenne. – Mielőtt elájulsz, csak hallgass végig, rendben? – simított ki egy tincset Vivian falfehér arcából. Jobban ismerte a szerelmét, mint a másik azt gondolta volna. Tudta, hogy mire gondolt abban a pillanatban.
Én…
Ez nem az, aminek látszik – lebegtette meg a dobozkát hosszú ujjai között, majd inkább átnyújtotta a nőnek, aki kíváncsian tapogatta a bársonyborítást. – Szóba került már, mi lesz, ha hazahívnak, Madridba.
Tessék? – kapta fel a fejét a tárgyról a nő.
Hazamehetek, ha szeretnék – foglalta össze röviden a férfi. Mindketten tudták, hogy ez bármikor megtörténhet, hiszen a fejlődés céljából lett közel két évre Mallorca a férfi otthona. Hiszen a szíve mindig Madridba húzta.
Szeretnéd? – kérdezett rá a nő. Már nem is tűnt fontosnak a táskájában heverő ajándék, vagy a kezében lévő aprócska doboz. Hiszen, ha a férfi kimondja azt az egyetlen szót, azután minden megváltozik. A gondosan felépített falak ismét romba dőlnek. A nehezen elért boldogságának vége szakad, és mindent kezdhet az elejétől.
Mindennél jobban – válaszolta a férfi őszintén. Azt viszont nem sejthette, hogy félreértés lehet belőle. Azt sem érthette, hogy mi játszódott le a nőben. A mennyből pillanatok alatt a pokolba került. Legalábbis így érezte. Tudta, ha a férfi kimondja, amire vágyott, az egész történet valósággá válik. Tudta Ő, hogy ezt akarja, titkon mégis remélte, hogy meggondolja magát. Hiszen számára Ő volt a menedék. – De nem egyedül. Azt szeretném, ha velem jönnétek.

2 megjegyzés:

  1. Heyhoo!

    Most hogy olvastam ennek a résznek a bevezetőjét, hogy ez a rész még sehol nem volt olvasható. Szóóóval a prológus meg az első fejezet fenn voltak a Far from overeen? Ott se írtam a prológushoz? Bennem annyira az van, hogy valahol írtaaam, ennyire hülye nem leheteeek xD

    Megint a zenével kezdem, mert úúgy szeretem ezt a számot :3

    Jajj istenem, hogy én mennyire képtelen vagyok normális ajándékokat kitalálni. Ezzel nagyon tudok azonosulni.. :D Jaaaajjj mááár, hát Beni nem csak édes, de okos iiis, hogy tudja, hogy Marionak nem kell semmi, mert szereti az anyjáát :3 És csípem, hogy kis pimasz :D

    Hah! Mondtam én az előző fejezetnél, hogy Beni tuti focimeccset néz, hát tessék itt az ékes bizonyíték :D Angol csapat, kedvenc játékos, mooooondd hogy nem Torres lesz aaaz, nem akarom hogy Beni szomorú legyeeeen :(

    Ahw már, romantikával a világból ki lehetne kergetni, de az ahogy Mario felkészült az évforulós vacsira, az simogatja a lelkemet :3 És Madridba hívja őket iiis, akkor már lehetnének négyen csaláád, Mario, Vivian, Beni, meg Alex *-*

    Úgy szeretem amúgy, ahogy írsz, ahogy bemutatod a környezetet, és ahogy leírod az érzéseket. Szerettem ezt a részt is, de szaladok tovább :D

    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia megint!

      Remélem, elolvastad az előző válaszom, mert ott megválaszoltam, hogy írtál a prológushoz, szóval nyugalom, ennyire hülye nem vagy xD

      Én is így vagyok az ajándékozással, ne tudd meg meddig tartott itt is kitalálni. Aztán egy kis ösztönzéssel és segítséggel csak sikerült, csak úgy mint Viviannak.

      A pimaszságát én is csípem. Nekem is egy ilyen kisfiú kell majd ^^

      Nem, mondhatom azt, mert pontosan Nando lesz az, szóval bocsika. Sajnos törvényszerű lesz, hogy párszor szomorkodni fog a kisember is, de igyekszem az ő kicsi szívét védeni, jó? :)

      Köszönöm szépen, rendesen fényezed az egómat ^^

      puszi, V.

      Törlés