2017. április 9., vasárnap

4. fejezet


Sziasztok!

Ismételten elég későn érkeztem, amit most nézzetek el nekem. Sikeresen átaludtam a napot, és este még pár sort írtam a fejezethez, aztán átnéztem, így kicsit megcsúsztam. Ezért nem is rabolom tovább az időtöket! Köszönöm szépen a pipákat!

Jó szórakozást a történet legfrissebb fejezetéhez!

Vivian Leite


- 4. fejezet - 
Hazatérés II.

„A visszatérés sohasem lehet véletlen. Azért térünk vissza valahova, hogy megváltoztassunk vagy jóvátegyünk valamit. Néha maga az Úr ragad galléron bennünket és térít vissza oda, ahol kisiklottunk a markából - vagy azért, hogy beteljesítse ítéletét, vagy azért, hogy adjon nekünk egy második esélyt.”
Dmitry Glukhovsky



2015. január, Madrid

ZAYN, Taylor Swift - I Don’t Wanna Live Forever 
A spanyol luxusvillában csend uralkodott, egészen addig a percig, amíg a tinédzserfiú hatalmas léptékkel be nem rontott a konyhában tevékenykedő édesanyjához. Már az aznapi vacsorát készítette elő, amikor Benjamín ledobta koszos sporttáskáját a tiszta járólapra.
Kisfiam, elment az eszed? – tette kezeit csípőre Vivian, miközben bosszankodott, hogy estére pluszmunkát csinált számára a már lassan 13 éves fiú. – Azonnal menj, és öltözz át, mielőtt az egész házat bepiszkítod! – próbálta terelgetni a fiút, de az csak nem akart megmozdulni.
Később, anyu! – ült le a fehér bőrszékre, ami az édesanya sejtése szerint ugyanolyan sáros lett, mint a fia nadrágja volt.
Benjamín Navarro! Ne kelljen magam elismételni! – váltott szigorúbb hangnemre az anyuka, de ezen a napon még ettől sem riadt meg a gyermek. Teljesen fellelkesedett egy hír hallatán, amit azonnal meg akart osztani a nővel. – Beléd meg mi ütött?
Végre megtörténik, anyu! – ugrott fel a székből. Vivian nem is várta, hogy 5 másodpercnél tovább bírja ülőhelyében. Túlságosan izgatott volt, Miatta. Túlságosan izgatott volt azért, hogy a hőse ismét szeretett csapatában fog játszani. Koke, Raúl García, Gabi és a nevelőapja mellett. – Hazajön!
Beni, nem értelek – rázta a fejét tanácstalanul a nő. Aggódott a kisfiáért, hiszen elég zavarosnak tűnt.
Torres hazaigazol – vigyorodott el Benjamín. Minden újság és televízió ezzel a hírrel volt tele. Már hetek óta ment a szóbeszéd, de úgy tűnt, ezen a hideg, januári napon véglegessé vált. Bekövetkezett édesanyja legnagyobb félelme. – Hát nem nagyszerű, anyu?
Dehogynem – préselte ki magából Vivian, pedig legszívesebben elrohant volna a világ és a problémák elől. Míg Beni csak mondta és mondta, a nőben egy világ omlott össze.
Megérkeztem – toppant be Mario a garázs felőli ajtón. Látta a kisfiú lelkesedését, és Vivian rossz kedvét, így sejtette, hogy nem neki kell közölnie a hírt. Hiszen már tudják. – Kölyök, lefárasztod anyukádat. Menj, rúgj párat! – kócolta össze a világos barna, rakoncátlan tincseket.
De azért elmegyünk a bemutatására, ugye? – szaladt a teraszajtóig, de csak egy lemondó sóhajt kapott a férfitól.
Édesem! – ölelte meg szorosan barátnőjét, aki még mindig a hírek hatása alatt állt. Csak járt az agya, próbált ésszerű megoldást keresni, de semmi nem jutott az eszébe. – Megoldjuk, rendben? Kitalálunk valamit! – nyomott egy nyugtató csókot a nő homlokára, pedig ő sem érezte magát jobban.
Mindketten tudták, hogy Fernando Torres hazaigazolása felforgatja az egész életüket. Amit eddig oly nehezen felépítettek, egy találkozással darabokra hullhat. Csak idő kérdése, és ki fog derülni az igazság, mellyel akár a fiúkat is elveszíthetik.

*

Miután hivatalossá vált a spanyol csatár hazaigazolása, az események felgyorsultak a klub és a Suárez-Navarro család életében is. Beni addig könyörgött édesanyjának, míg az bele nem egyezett abba, hogy kilátogatnak a játékos bemutatására. Sem Vivian, sem Mario nem rajongott az ötletért, egyedül a kisfiú járt a fellegek felett. Még azt is képes volt elfelejteni, hogy mekkorát csalódott a játékosban az első találkozásukkor.
Biztos, hogy minden rendben lesz? – parkolt le a férfi a stadion mellett. Beni már izgatottan fészkelődött nagybátyja mellett.
A játékos semmit sem bízott a véletlenre. Bár ő nem tarthatott a családjával, leendő sógorára bízta őket, hogy a több ezres tömegben ne legyenek egyedül. Nem is a tömegtől tartott leginkább, hanem az új csapattársától. Persze tudta, hogy a találkozásra való esély a mai napon nagyon minimális, mégsem akart kockáztatni.
Igen, persze – sóhajtott fel Vivian. – Elfoglaljuk a helyünket, végignézzük, és majd itt az autónál találkozunk. Itt van Alex, nem fogunk unatkozni.
Abban biztos lehetsz – karolta át az említett a kisfiú nyakát, és összeborzolta a gondosan beállított, divatos frizuráját, ami kísértetiesen hasonlított Fernando jelenlegi stílusára.
Aleeeex! – horkantott fel a gyerkőc. Farmernadrágot viselt, sportcipővel és egy újdonsült Torres-es mezzel. Napokig kellett könyörögnie, amire Mario rászánta magát, és beszerezte ezt a csekély ajándékot. A kisfiú nem tehetett arról, hogy pont Ő volt a példaképe. – Anyu, menjünk már! – türelmetlenkedett. Nem akart az utolsók közt bemenni. Minél közelebb akart kerülni a pályához, hogy mindent jól láthasson.
Menjetek, egy perc és megyek! – fordult hátra Vivian, és jelentőségteljesen Alexre nézett, aki csak bólintott. Megértette a kimondatlan üzenetet. Egy percre se hagyja magára a kisfiút. – Aggódom! – sóhajtott fel, amikor már csak ketten voltak.
Ez csak a bemutatás, Édesem! – puszilta homlokon a nőt. – Ma biztosan nem találkozhattok.
Nem a viszontlátástól félek, hanem attól, hogy elveszítem a fiamat – masszírozta meg gondterhelten az orrnyergét. Mióta megtudta az átigazolást, folyton csak aggodalmaskodott. Félt, hogy mi lesz, ha kiderül a kisfiú számára az igazság. Mi lesz, ha Torrest akarja, és nem őt. Mi történik akkor, ha a férfi magához csábítja és elveszti az egyetlen jót, ami maradt abból a kapcsolatból.

Mario feszülten lépkedett végig a már jól ismert folyosón. Az öltözőből hatalmas hangzavar hallatszott ki, ami a nap ezen időszakán nem is volt szokatlan.
A mai nap mégis más volt. Most találkoznak először a klub régi-új játékosával, ami más esetben nem is foglalkoztatná, de mivel a csatárról volt szó, idegesebb volt, mint valaha. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie vele, hiszen Őt mindig segítette, és biztatta annak idején. Talán könnyebb lenne, ha az igazságot nem tudná, és úgy köszönthetnék egymást, mint régen. De ez lehetetlen, hiszen mindent tudott.
Miközben azon gondolkodott, mitévő legyen, szó szerint belebotlott a csapattársába. Fernando csak nevetve engedte el, majd egy hatalmas mosoly után megölelte. Mario sokkoltan állt, de mikor az agya kapcsolt, megpaskolta a férfi hátát. Mit tehetett volna?
Úgy örülök, hogy látlak, Mario – köszöntötte mosolyogva a férfi. Társa nem értette, hogyan lehet valaki ennyire vidám, de hasonló helyzetben, ő sem tenne másként. Az Atletico Madrid mindkettejük otthona, amiért bármit megtettek volna.
Rég találkoztunk, Kölyök – eresztett meg egy gyenge mosolyt a férfi is. Talán, ha más helyzetben találkoznak, még örült is volna régi barátja visszatérésének, de így nem tudott. Talán egy kis része, de nagyobb fele rettegett, és utálta az egész szituációt.
Valamikor leülhetnénk beszélgetni, mit szólsz? – lépkedtek az öltöző felé, ahonnan egyre nagyobb zaj szűrődött a folyosóra.
Az remek lenne – nyögte ki a fiatalabb férfi. Igazság szerint ő a háta közepére sem kívánta Fernandot és a beszélgetést. De nem mondhatott nemet, hiszen egykor Torres volt a mentora, és a barátja.


Bemutatás napja, Vicente Calderón

Több ezer ember gyűlt össze a spanyol nagycsapat stadionjában csak azért, hogy láthassak a nagy kedvencüket. Míg beszélgetéssel és énekkel ütötték el az időt, addig a sztárfocista az öltözőben készülődött. Hosszú évek után öltötte újra magára azt a mezt, mely kiemelte annak idején a névtelenségből.
Az Atlético Madrid adta meg számára a lehetőséget, hogy profi játékos lehessen. Ennél a csapatnál vált azzá a játékossá, aki már gyermekként is lenni szeretett volna. Itt volt a legboldogabb és a legkiegyensúlyozottabb.
Sikerekről és trófeákról álmodott, amiket annak idején nem adhatott meg a klub a számára, ezért továbbállt. Élete egyik legnehezebb döntése volt búcsút mondani a csapatnak, az otthonának, de fiatal fejjel azt gondolta ez lesz számára a tökéletes lépés.
Liverpoolba költözött, és amennyire jól ment neki a játék, úgy kezdte elveszíteni a motivációját. Mikor onnan is továbbállt, már nem hajtotta igazából semmi. Próbálkozott, küzdött, de még nézni is rossz volt a pályán lévő szenvedését.
Híres lett, elismert, trófeákat és címeket szerzett, de boldogtalan volt. Boldogtalan volt Liverpoolban is, Londonban is, Milánót pedig egyenesen utálta. Az otthonára emlékeztette, de meg sem közelítette a madridi közeget.
Aztán pár hete minden megváltozott. Egy nap azzal ébresztette az ügynöke, hogy talált számára egy megoldást, melyet nem fog tudni visszautasítani. Ígéretét be is váltotta, hiszen nevelőegyesületének nem tudott nemet mondani a spanyol. Azonnal rávágta az igent, így már csak a csapatok közti egyezkedés és a rengeteg papírmunka maradt hátra.
Most pedig ismét itt állt. A Vicente Calderón öltözőjében, és izgatottan várta, hogy találkozhasson a szurkolókkal, és új csapattársaival. Várta az első edzést, a közös munkát az argentin mesterrel és az első mérkőzését is. Nem tudta elképzelni, hogy ezek után a dolgok rosszra forduljanak.
Kész vagy, Nando? – lépett be mosolyogva a bátyja az öltözőbe, aki épp annyira örült a testvére hazatérésének, mint a család többi tagja. Hosszú évek után a családja ismét közel lesz egymáshoz, nem lesznek több órás utak azért, hogy találkozhassanak.
Évek óta erre várok – pattant fel a padról a játékos. Arcára szökött jellegzetes mosolya, mellyel bárkit képes volt jobb kedvre deríteni.
Papa, papa! – szaladt be két gyermek édesanyjuk előtt, akik szintén piros-fehér csíkos mezt viseltek, mint a férfi. A férfi leguggolt, így a testvérpár a nyakába vetette magát.
Az elkövetkező percek eufórikus hangulatban teltek a férfi számára. Gyermekei kezét fogva lépett a Vicente Calderón stadion gyepszőnyegére, mely rengeteg emléket felidézett a számára. Abban a pillanatban érezte, hogy most már jó helyen van, hazatért az övéihez.
Számára ez a csapat, ez a közösség adja a biztonságot nyújtó otthont, ahol mindig önmaga lehet. Nem kell hazugságban élnie, hitegetni az embereket, de legfőképp saját magát. Talán nem ok nélkül kellett Angliát, és Milánót megjárnia. Nem csak a sikerek miatt, hanem hogy megértse, hogy mi az, amit a szíve diktál.
Ott állt, 45 ezer ember között, és végre megértette. A lehető legjobb helyen volt, ismerős és ismeretlen emberek között, mégsem aggódott. Többé már nem. Egyszerűen csak boldog szeretett volna lenni, és addig akarta élvezni a játékot, amíg a teste mást nem mond.
Mielőtt továbbsétált volna a rajongókhoz, még egy utolsó pillantást akart vetni a családjára és barátaira, akik a nézők között támogatták őt ebben a fontos pillanatban. Azonban a tekintete elkalandozott, és egy szőke hajú nőn állapodott meg, aki egy fiatal férfivel beszélgetett. Az agya azonnal elkezdett dolgozni, hiszen olyan érzése volt, mintha már találkoztak volna. Mintha ezer éve ismernék egymást.
Lassan sétált tovább kislánya kezét fogva, amikor hirtelen megtorpant. A felismerés józanító pofonként érte, de hiába igyekezett kiszúrni a célszemélyt, nem találta meg. Szinte lehetetlen feladatra vállalkozott ennyi ember között. Nem találhatja meg, és nem bizonyosodhat meg arról, hogy hosszú éveken keresztül tévedésben élt. Hogy minden, amit hitt, csak egy félreértés, és egykori barátnője boldogan éli az életét.

6 megjegyzés:

  1. Szia
    Jaj nagyon szuper volt!
    Kîváncsian várom a következő részt!
    Köszönöm szépen, hogy ezt a részt is olvashattam!
    Szép hetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, hogy szánátál rám pár percet, és hogy olvasod a történetet! Örülök, hogy tetszett!
      Viszont kívánom!

      Vivian L.

      Törlés
  2. Drága Vivian!

    Nem is hiszem, hogy írtam megjegyzést a történethez eddig, pedig nagyon is megérdemelnéd. Egyszerűen imádom minden egyes sorát, amit eddig leírtál. Rengeteget fejlődtél, ez érződik az írásodon is, sokkal kiforrottabb lett a stílusod.
    Tetszik, ahogy játszol az érzelmekkel, mert szerintem ez pont egy olyan történet, ahol az érzések sokkal fontosabbak, mint a cselekmények, habár azok sem elhanyagolhatóak, de kiválóan fenn tudod tartani az egyensúlyt a kettő között, amivel megnyertél magadnak nagyon.
    Beni annyira lelkes volt, pedig ha tudná az igazságot, biztosan nem érezne így. Vivian aggodalma és félelme pedig teljesen érthető és én emiatt teljesen együtt érzek vele, habár még nincs gyerekem és nem is vagyok ilyen helyzetben. De olyan élethűen átjönnek a félelmei, hogy szinte magamban érzem őket. Hiszen nem is lehetne tragikusabb, mint elveszíteni a fiad, mikor a semmiből felbukkan az apja.
    Mario meg pontos megtestesítője a tökéletes férfinak, ott volt Vivian mellett, amikor neki a legnagyobb szüksége volt rá, ők már tényleg olyanok, mint egy család így hárman. És nem csodálom, hogy ő is fél, amiért hazatért a Kölyök, de szerintem ez nem csak amiatt van, mert felborítja az eddigi életüket, hanem mert talán még maga is bizonytalan és retteg, hogy Vivian esetleg újra érezni kezd valamit Nando iránt. Szóval szerintem attól is fél, hogy Viviant elveszíti, sőt, attól fél a legjobban, mert tényleg szereti őt.
    És végül Nando. Hát vele nehéz helyzetben vagyok, mert még nem tudom, hogyan ítéljem meg őt. Elvégre nem tehet róla, hogy elhitették vele, hogy Vivian meghalt, de akkor is, ha előtte nem küldte volna el a lányt, mikor az felkereste, akkor ez sem történik meg. Szóval valamilyen szinten a saját csapdájába esett bele, meg rossz emberekkel vette körbe magát. Szóval én már alig várom, hogy szembesüljön az igazsággal, ami úgy érzem, már nincs messze.
    Már alig várom a folytatást, még mindig csodálatosan írsz! Köszönöm, hogy megajándékozol minket ezzel a történettel! ♥

    Puszillak,
    Noemi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Noemi!

      Köszönöm szépen, hogy írtál, és a kedves szavakat. Én sem emlékszem írtál-e már, de nem is az a lényeg. Nem is a kommentek miatt csinálom. 
      Próbálok játszani az érzelmekkel, és átadni mindent, amit a szereplők érezhetnek. Ezért is helyezem a hangsúlyt inkább ezekre, mint a cselekményre, ami örülök, hogy érződik is.
      Beni reakciója hamarosan ki fog derülni, aztán majd eldöntheted helyesen gondoltad-e. Viszont Viviannal úgy gondolom nem nehéz azonosulni, még úgy sem, hogy nem olyan az életünk, mint az övé.
      Mario esetében sem kell sokat ragoznom semmit, hiszen te összefoglaltad azt, amit szerettem volna éreztetni. Örülök, hogy sikerült olyan karaktert varázsolnom belőle, amilyet szerettem volna. Ez a visszajelzés csak megerősít ebben, szóval köszönöm!
      Nando karaktere számomra is ambivalens, de pont ilyennek szántam. Az ember egyik pillanatban haragszik rá, de a másikban annyira megölelgetné. Az ő helyzete mutatja be azt, hogy milyen, amikor hibázol és nem tehetsz semmit az ellen, hogy helyrehozd. Ráadásul, ha rosszul döntesz, és rossz emberben bízol meg, mekkora árat kell fizetned. És ő megfizetett ezért. Azt pedig nagyon jól érzed, az igazságpillanata gyorsan közeleg.

      Még egyszer köszönöm, hogy írtál!

      Puszillak,
      Vivian L.

      Törlés
  3. Sziaaa!

    Jajj istenem, Beni :D miéért is ne a fehér székre ülne le, full retkesen... :D Sejtem mit érezhetett nagynéném, mikor begyalogoltam a konyhájába, ahogy hazaértem a lovardából, full retkesen xDD

    Oké, szóval eddig tartott az, hogy Mario meg Vivian itt cukisckodnak hármasban Benivel? Ez elszomorít kissé, bármennyire is örültem anno Torres hazaigazolásának - jó ég, még Torreses borítóképem is volt, az első, és mindmáig az egyetlen focis borítóképem! :D

    Annyira érzem, hogy Beni szíve meg fog szakadni így, hogy Torres a kedvenc focistája... Szegény Kölyök... Apropó, akkor most Beni a KisKölyök, Torres meg a NagyKölyök? :D

    "Csalódott a játékosban az első találkozásukkor?" Már találkoztak? És csalódás lett a vége? Megverem Torrest, ha bántja a KisKölyköt ><

    Jajj, Vivian olyan butus, hogy gondolhatja, hogy Beni Torrest választaná helyette? Mármint, persze, a példaképe, de Vivian egyedül, később Marioval kiegészülve ketten nevelték, és ezt Beni is tudja, és szerintem a világért nem dobná ezt oda. Még Torresért se.

    Ajj, amúgy én látom, hogy mit csinálsz itt, és nagyon nem tetsziiiik :D Mert tudom, mit jelent ennek a majomnak az Atleti, és ahogy az előző fejezetből kiderült, Torres kábé csak Olalla áskálódásainak az áldozata, de akkor iiiis. Haragszok rá, közben meg sajnálom, amiért ő tökre örül Marionak, Mario meg feszeng, és nem fűlik hozzá a foga... Átkozott skizofrén hajlam xD

    Azééért amúgy szerintem Liverpoollal még nem volt baj Torresnél. Ott még önmaga volt, aztán Londontól kezdve brutális mélyrepülés minden fronton. Iiiistenem, és itt amúgy megint olyan mint egy kiskölyök... Utállak Vivi, hogy én itt utálni akarom ezt a majmot a történetben, de tíz éve belekódolódott a DNS-embe, hogy minden körülmények között szeressem, és még te is ilyen cukiságokat írsz róla, hogy egy kölyökkutya lelkesedésével várja az edzéseket. Egy édes, barnaszemű labradorkölyök, aki aligvárja, hogy labdázhasson... *-* BOCSI, mondtam hogy ne várj túl sok értelmet xDD

    Annyira nagyon szeretem amúgy azt, amikor sportszeretetről írsz, mert a hideg is kirázott a lehető legpozitívabb értelemben attól a résztől, ahol Torres kilépett a gyepre, és ahol arról írtál, hogy ez a csapat adja neki az otthont, ahol nem kell hazugságban élni, meg hogy élvezni akarta a játékot. Oké, hivatalos, EZ a kedvenc fejezetem. Beni is édes benne, van Mario és Vivian jelenet, megjelent Alex (akinek mondtam már, hogy imádom a nevét?) ééés Torres is.. van. És Matracos. Nagyon ♥ (és itt a Torres+Atleti szerelemnek jár a szív, nem külön Torresnek :D)

    Nagyon-nagyon tetszett ez a rész, mint mondtam, ez az eddigi kedvenc részem, de Torres Atletivel kapcsolatos érzései miatt, meglehet hogy a valahavolt legkedvencem részem tőled úgy mindenből, ami hosszabbat olvastam tőled. Nagyon átjött, imádtam.

    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Ez a Benis jelenet az egyik személyes kedvencem. Spontán jött, de illett a sztoriba. :)

      Igen, nagyjából eddig tartott a cukiskodás hármasban. Arra a borítóképre emlékszem. Imádtam is :D

      Szerintem mindenkinek meg fog szakadni kicsit a szíve. Kiskölyök-Nagykölyök verzión még nem gondolkodtam. :D

      Igen találkoztak. Majd egy későbbi részben elárulom mikor és hogy, addig legyen az én titkom.

      Lehet valós egy anya félelme, hiszen Beni a mindene, ezért érthető a félelem. De ahogy mondtad, egy ilyen anya-fia kapcsolatot egy példaképért nem dobná el egy gyerek sem.

      Az a Mario-Nando jelenet tényleg annyira kettős, de annyira igazi, és annyira skizofrén, ebben egyetértek. Bocsi érte, de ez kell a sztoriba. Ne tudd meg mennyire nehéz nekem, mert mindkét pasit imádom :D

      Személyes véleményem szerint sem volt gond Liverpoolban, de a valóság meg a történet itt kicsit eltér, mármint Nando szemszögéből. Itt direkt így írtam, érzékeltetni akartam, hogy Oli mellett mégsem volt olyan boldog mint hitte, hogy az lesz.
      Labrador kölyök? Olyan hasonlataid vannak, amin tényleg jókat szórakozom. :D

      Ez az egyik kedvenc fejezetem, és örülök, hogy ennyire sikerült eltalálnom, mert ez volt a cél, és akkor menjen a szív ♥

      Köszönöm szépen a dicséretet megint csak, tényleg egekig magasztalsz :D

      puszi, V.

      Törlés