2017. június 5., hétfő

7. fejezet


Sziasztok!

Igyekeztem haladni a résszel, habár így is csúsztam egy napot a tervezetthez képest, de szükségem volt még arra, hogy átnézzem, és javítsak azon, ami nem tetszik. Jelenleg többé-kevésbé meg vagyok vele elégedve, és remélem ti is szeretni fogjátok majd. A következő részre valószínűleg egy hónapot várnotok kell, de ez most sajnos így jött ki. A nyakamon a vizsgaidőszak, és az most elsőbbséget élvez. Amint tudok, jelentkezem. Remélem megértitek. Addig is,

Jó szórakozást a történet hetedik fejezetéhez!

Vivian Leite


- 7. fejezet - 
Lélegezni

Van a kimondott szöveg, amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk - és van a "szövegalatti", vagyis a lényeg, amit nem hallunk és nem értünk. Vagy nem akarunk érteni! Ilyen is van. Hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból vagy érdekből nem akarja megérteni, amit a másik valóban üzen neki - inkább elhiszi a hazugságot.
(Müller Péter)


2015. január, pár nappal később, Madrid

Breathe
Vivian napokkal később sem tudta elfelejteni a Torres házaspárral való találkozást. Olalla szavai ott visszhangzottak a fülében. Sosem gondolta volna, hogy a nő eddig képes elmenni, csak azért, hogy ő nyerjen. Ő már régen belefáradt a harcba. Nem is akart harcolni. Csak azt akarta, hogy a családjának, de legfőképp Beninek a legjobb legyen. Ezért pedig bármit hajlandó volt megtenni.
Az aznapi vacsorát készítette, mikor megérezte a derekát átölelő erős karokat. A férfi nyomott egy puszit az arcára, miközben beszívta a nő jellegzetes parfümének illatát. Ennyi év után sem volt képes betelni vele, minden alkalom olyan volt számára, mintha először érezné az édeskés illatot.
Min gondolkodsz, Édesem? – tette fel a kérdést, hiszen percek óta látta, hogy Vivian gondolatban teljesen máshol járt. Valahol messze, talán a múltbéli történéseknél.
Meséltem, hogy Olalla bejött hozzám, és szinte megfenyegetett – tette le a főzőkanalat, majd lekapcsolta a szósz alatt a lángot. Lassan fordult meg a férfi ölelésében, így csak pár centi választotta el az arcát a másikétól. – Egy fontos tényt elfelejtettem megemlíteni.
Még pedig? – lepődött meg a férfi, miközben a női arcot fürkésztette. Napok óta látta, hogy barátnőjét emésztette valami, de ismerte már annyira, hogy tudja, teret kell neki adni. Ha akarja, úgyis elmondja. Ez pedig most beigazolódni látszott.
Tudja az igazat. Tud Beniről – sóhajtott fel a nő. Mario a meglepődöttségét leplezni sem tudta. Össze volt zavarodva, amit barátnője is sejtett, ezért folytatta. – Ez még az előtt történt, hogy megismertelek. Nagyon régi történet, nem is fontos.
Már hogyne volna – találta meg a hangját a férfi. – De ha tudja az igazságot, Torres miért nem?
Édesem. – A nő egy erőltetett nevetést hallatott, hiszen olyan ironikusnak tartotta a helyzetet. Annyira egyértelmű volt a szituáció, amit bárki megértett volna. Bármelyik nő. – Szerinted ez mit jelentett volna? Akkor még csak házasok se voltak. Sőt, még a lányuk sem volt meg. Féltette a helyét, hiszen tudta, hogy bármekkora tuskó is volt velem annak idején a barátja, az igazág mindent megváltoztatott volna.
Nem értem, hogy tudott ezzel együtt élni – fonta szorosabban össze a karjait a nő körül.
Ezt tőle kell megkérdezned – simított végig a borostás arcon. – De visszatérve a múlt naphoz. Azt mondta ne most akarjam, hogy Nando tudjon a fiáról.
Te mit szeretnél? – tette fel a legfontosabb kérdést a párja. Hiszen tényleg nem számított, hogy Olalla, vagy akárki más mit akart, hanem, hogy a nő mit gondolt.
Egyik percben úgy érzem, hibát követtem el, a másikban viszont azt, hogy helyesen cselekedtem – babrált a férfi pólójával a szőke hajú. – Csak az a kérdés, hogy nem késő-e bármit is tennem?
Nagyon sokat gondolkodott ezen a kérdésen. Mindkét variációval kockázatot vállalt. Ha most tálal ki, azzal kirobbant egy háborút, és még a fiát is elvesztheti, de ha nem mond semmit, Torres visszatérésével is bármikor kiderülhet az igazság, és akkor szintén ő fog veszteni. Bármi is lesz, ez egy ördögi kör, melyből már nincs menekvés.
Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, de bárhogy döntesz, rám számíthatsz – csókolta homlokon Viviant, aki csak egy apró mosollyal jutalmazta a tettét. A férfi ajkára nyomott egy csókot, majd visszafordult a félig kész vacsora felé.
Este Alex is itthon lesz – jelentette be, ami nem is volt annyira meglepő, hiszen a fiatalabb Navarro még félig-meddig velük lakott. Egyetemre járt, ami miatt legjobb barátjával közösen albérletbe költözött, és csak ritkán aludt otthon. – Beszélni akarok vele a témáról.
Tehát foglaljam le addig a focistánkat? – vett ki a hűtőből egy üveg vizet a férfi. Még át akart öltözni vacsora előtt, és volt néhány elintéznivalója, ami nem tűrt halasztást. – Meglesz – intett az ajtóból. Pillanatok alatt tűnt el a szem elől, amit csak egy fejcsóválással fogadott a szőke hajú.

Alex jelenlétével a vacsora sokkal nyugodtabb és viccesebb hangulatban telt, mint szokott. A férfi gondoskodott arról, hogy családtagjai egy percre se gondoljanak a mindennapi problémáikra, csak az ő kínos történeteire és a vicceire.
Vacsora után Mario és Beni eltűntek a hatalmas házban, amit a két testvér ki is használt. Egy-egy pohár forrócsokival a hatalmas teraszablak elé telepedtek, és beszélgettek. Amikor kettesben voltak, Alex sokkal komolyabbá vált, és a pajkos csillogásnak már nyoma sem volt a szemében. Szomorúan kavargatta a bögrét, és várta, hogy nővére belekezdjen a mesélésbe, hiszen látta rajta, hogy valami nyomasztja.
Vivian hirtelen törte meg a kettejük közötti csendet, csak mondta és mondta az elmúlt napok fejleményeit, melyet Alex figyelmesen hallgatott. Szerette hallani a hangját, mert az képes volt megnyugtatni és elterelni a gondolatait. Elterelni a bűntudatról, a fájdalomról és a magányról, melyek kísértették a mindennapjait.
Most mit tegyek? – tette fel a kérdést Vivian, mintha csak kisöccse mondhatná meg, hogy mi tévő legyen. Olyan volt, mintha tőle várta volna a megoldást, a döntést, amit valójában neki kellett meghoznia.
Annyit szenvedtél miatta. Én tudod, hogy még csak hozzá sem szólnék a helyedben, de ez én vagyok – vont vállat a fiatalabb. Bár emlékeiben már kevésbé élt Torres, arra emlékezett, hogy szeretett testvére mennyit szenvedett egyedül. Fel kellett nőnie, nevelnie a fiát, jövőt építeni, majd még ő is a nyakába szakadt. Nem ezt érdemelte, ez nem volt fair. – Téged nem fog hagyni a lelkiismereted. Túl jó vagy ahhoz, hogy továbbra is titkolózz. Én csak annyit kérek, hogy Beni érdekeit nézd, és ne az Övét!
Tudod, hogy mindig is így tettem – kortyolt bele a nő a már kihűlt édességbe. – Mindig is a kettőtök érdekeit helyeztem előre.
És ezt sose tudom meghálálni – ölelte meg testvérét a férfi. Annyi minden történt velük, annyi mindent köszönhetnek a másiknak. Szükségük volt egymásra. Jobban, mint addig bármikor.
Nem is kell, Alex – simított végig a kisfiús arcon Vivian. – Csak ne zárkózz el, kérlek!


2015. január 13., egy csendes, madridi étterem

Fernando napokon át halasztgatta, hogy felhívja exbarátnőjét. Mióta találkoztak a bátyjánál, Israellel sem beszélt. Elárultnak érezte magát. Elárulta a felesége, a bátyja és még ki tudja hány ember. Válaszokat szeretett volna, amit csak Annie-től kaphatott meg. Ezért az egyik edzés után rászánta magát, és egy vacsorát beszélt meg vele, szigorúan csak barátit. Millió kérdése volt, de tudta, ezeket mind el fogja felejteni, amikor kettesben lesznek.
Percekkel korábban érkezett az étterembe, és az asztalon dobolva várt arra, hogy a partnere is megjelenjen. Minden ajtónyitásra felkapta a fejét, hiszen az asztaluktól pont odalátott. A pincér már sokadszorra ment el az asztal mellett, ami kezdte idegesíteni. Ezen az estén nem másokkal akart foglalkozni, és idegeskedni amiatt, hogy hányan ismerték már fel.
Vivian mosolyogva lépett be a helységbe, és egy pincér azonnal ott termett, hogy a sportolóhoz vezesse. Fernando nem bírta levenni róla a szemét. Fekete koktélruhát viselt, azonos színű harisnyával és magas sarkúval. Bordó szövetkabátja pedig feldobta az elegáns öltözékét. Haja természetesen omlott vállaira, és a sminkelést sem erőltette. Nem is volt rá szüksége. Így is gyönyörűen festett a férfi szemében.
Szia! Ne haragudj, ha sokat késtem – szabadkozott azonnal, de Fernandot egy cseppet sem zavarta a késés. Minden perc várakozás megérte. A nőért megérte. – Rendeltél már? – foglalt helyet a férfi segítségével, miután nyomott az arcára egy puszit.
Dehogy. Megvártalak vele. Csinos vagy – ejtett meg egy mosolyt a férfi. Legszívesebben fejbe vágta volna magát az esetlenségéért. Olyan volt, mint egy tinédzserfiú az első randevúja előtt. Pedig már rég elmúltak azok az idők, és ez nem is egy randevú volt. Mégis úgy érezte.
Miután rendeltek, beszélgetésbe elegyedtek. Fernando mesélt a karrierjéről, és a családjáról. Vivian érdeklődést mutatott, hiszen addig sem neki kellett beszélnie. Pedig a legtöbb dolgot már hallotta Israeltől.
Eleget beszéltem – tette le a villáját a férfi. – Inkább mesélj te! Mi történt, miután…
Miután elhagytál? – fejezte be a mondatot. – Ugyan Fernando, nem vagyunk már gyerekek. Mindkettőnknek családja van.
Sajnálom – mormogta. A nő megelőzve a hangulatrombolást, inkább beszélni kezdett.
Az utolsó évem a középiskolában iszonyú nehéz volt. Veletek megszakadt a kapcsolatom, aztán tavaszra magántanuló lettem. Előbb kellett letennem az érettségit, aztán utána jött Beni, felborult az életem. Ott volt az egyetem, azt sem hagyhattam ott.
Akkor mit csináltál? – érdeklődött a férfi. Mindenre kíváncsi volt az elmúlt évekből. Mindent tudni akart. Mindent, amiről lemaradt.
Nem volt más választásom, halasztottam egy évet. Persze mindenki támogatott, de akkor is, még fiatal voltam. Mégsem bántam meg egyetlen percre sem, mert az anyaság a legjobb dolog az életemben – próbált olyan választ adni, amivel nem árul el sokat, mégis a valóságot tükrözi.
Lehet egy kérdésem? – várta meg a játékos, míg a másik befejezi a mondatot. Nem félt a kérdéstől, inkább kíváncsi volt a válaszra. Mikor megkapta a bizonytalan fejbólintást, folytatta. – És Beni apja?
Ő nem volt képben – jött a gyors válasz, mellyel több kérdésre is választ adott a férfinek. Tisztázta, hogy Mario nem Beni vérszerinti rokona, és hogy egyedül volt, mint a kisujja.
Abban a percben minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy elárulja legnagyobb titkát. Pedig a szíve mélyén tudta, hogy hibát követ el. Annyi mindenen ment keresztül, de az utolsó pillanatban meghátrált, mert félt a következményektől.
Az hittem, hogy Mario az… – vallotta be Torres, amin Vivian is elmosolyodott.
Ő az apja – jelentette ki az édesanya, de mindketten tudták már ennek a mondatnak az igazi jelentését. Nem kellett Marionak közös DNS, ahhoz hogy Beni apjának tekintsék. A viselkedése és a fiú iránti szeretete bőven elég volt.
Mario említésével megváltozott a vacsora hangulata, és bár még beszélgettek egy darabig, elég hamar véget vetettek az estének apró füllentéssekkel. Megbeszélték, hogy majd valamelyik délután egy süti mellett folytatják, de talán mindketten sejtették, hogy ebből nem lesz semmi. Idegenek voltak egymás számára, közös emlékekkel.
Olalla megkeresett – bukott a nőből, mikor a parkolóba sétáltak. A férfi nem tudott mit mondani. Már semmit nem értett. Most már Viviant sem értette, a feleségét meg főleg.

Másnapi edzés után Fernando arra lett figyelmes, hogy Benjamín egyedül rúgta a bőrt a nagyok számára fenntartott edzőpályán. Mario pedig a közelében sem volt. Ha jól emlékezett még az öltözőben látta.
Meg akart fordulni, hogy hazamenjen, de valami miatt a lábai mégis a fiú felé vitték. Idegesen piszkálta a melegítőjén lévő címert, melyet a fiatalabb is viselt. A labdára és a kapura koncentrált, így észre sem vette, hogy társasága akadt.
Már majdnem olyan jól lőtted, mint én szoktam – törte meg a csendet, mellyel kirántotta a fiút a gondolataiból. Csodálkozva bámult a játékosra, majd felnevetett.
Sokkal jobban lőttem – húzta ki magát. Az idősebbnek tetszett az a pimaszság, amivel Beni rendelkezett. Kicsit a fiatalabb énjére emlékeztette.
Mutathatok néhány trükköt, ha szeretnéd – vette fel a hozzá közelebb lévő labdát. Nem tudta megmagyarázni mi vonzotta Vivian fiához, de valami oka biztosan volt.
 Közben kérdezhetek is? – döntötte oldalra kíváncsian a fejét a fiú. Annyi kérdése lett volna, de nem akarta elrontani a lehetőséget, megint. Most nem volt itt az anyja, hogy közbeszóljon. Most rajta állt minden.
Had halljam, mielőtt még meggondolom magam – mosolyodott el, miközben a labdát a háló felé irányította. Azt hitte a fociról fog kérdezni Benjamín, de amint meghallotta a kérdését, rá kellett jönnie, másra kíváncsi.
Szeretted az anyukámat? – tette fel a kérdést. Egészen addig félt kimondani, míg a szavak ki nem csúsztak a száján. Ő csak igazságot akart. Megérteni mi miért történt.
Tehát elmondta neked – sóhajtott fel Torres. A fiú csak bólintott, majd rajta volt a sor, hogy az előbbi mozdulatokat lemásolja. Szinte tökéletesen utánozta le, amin az idősebb meg is lepődött. – Nézd, Kölyök! Fiatal voltam, és bolond. Már bocsánatot kértem az anyukádtól, és…
Nem válaszoltál egy egyszerű kérdésre – szakította félbe. Újra megpróbálta az előző mozdulatokat, amit másodszorra már hibátlanul mutatott be.
Igen, szerettem – jegyezte meg halkan.
Az események hatása alatt. Meglepte a fiú. Nem csak a tehetségével, hanem a bátorságával. Hogy nem félt kimondani, amit gondolt. Annak idején szeretett tinédzser lenni, de ő nem volt ennyire bátor, amit irigyelt. Talán, ha máshogy alakult volna. Talán, ha nem félt volna az érzéseitől, akkor minden más lenne. De az az éjszaka közte és Annie között, mindent megváltoztatott.
 Akkor miért törted össze a szívét? – tette fel Benjamín az újabb kérdést, amire talán tudta már a választ. De hallania kellett. Hallani akarta miért lökte Torres arra az útra az édesanyját, hogy ő feladja az addigi életét a fővárosban.
 Mert féltem – vallotta be a fiúnak, aki nem is kérdezett mást. Csak rúgták szótlanul a bőrt egymás mellett. A gondolataikba mélyedtek, míg nem átfutott valami az idősebb agyán. – Hány éves vagy pontosan, Kölyök? – érdeklődött, de a válaszra szinte éhezett.
 Tavasszal leszek 13 – adta meg a választ, mely után Fernando még levegőt venni is elfelejtett. Az agyában végigpörgetett egy gyors számolást és az eredmény megrémisztette.
A labda kiesett a kezéből, és minden lélegzetvétel nehezére esett. Mintha mázsás súly telepedett volna a mellkasára, mely nem hagyta levegőt venni. Az agya nem tudta az információt megemészteni. Felidézte a múltat, az együtt töltött időt, az érintéseket, a csókokat, a szerelmes pillanatokat, a szégyent, a veszekedést, amit annyi év alatt próbált magában eltemetni. Ezek most mind visszatértek, és nem hagyták az elméjét lélegezni. Miközben fuldoklott, újabb gondolatok bújtak elő. Rosszabbak. Mert már tudta. Tudta, hogy ez az igazság.

2 megjegyzés:

  1. ÚRISTEN. Nagyon jó lett. Várom a kövit ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat! Folyamatban van már a 8. rész! :)

      Törlés