2018. április 10., kedd

10. fejezet


Sziasztok!

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Dórinak a sok-sok hozzászólást, és kellemes percet, amit ezekkel okozott. Köszönöm a pipákat is, és köszöntöm az új feliratkozókat. Máris megérkeztem a következő fejezettel, mely az eddig legnagyobb kihívást adta - a prológus után -, de remélem Nektek is annyira fog tetszeni, mint nekem.

Jó szórakozást a tizedik fejezethez!

Vivian Leite


- 10. fejezet - 
A kirakós darabjai

„Az ember mindent megtesz a gyerekéért. Mindent megad neki. Mindent! Beleértve a hatalmat is, hogy összetörje a szívét.”
CSI: A helyszínelők c. sorozat


2015. január 29., este, Madrid

Vivian késő délután ért haza. Kedvese és fia az Xbox előtt játszottak vidáman, amikor betette a lábát a házba. Első útja kisfiához vezetett, és szorosan átölelte, nem foglalkozva azzal, hogy épp játszottak. Mario arcáról azonnal eltűnt az álmosoly, és aggódva pillantott az anya-fiú párosra.
Beni percekig csak tűrte édesanyja túláradó szeretetét, de mikor már megunta, hangosan panaszkodott a levegővételre, és hogy elvesztette a játékot az apja ellen. Édesanyja zavartan szabadkozott, majd otthagyta a párost, és nekiállt a vacsorának. Nem bírt odafigyelni, és a zöldségszeletelésekor megvágta a tenyerét.
A fenébe! – csúszott ki a száján egy nem túl szép kifejezés. Remegő kezekkel szorította a sebre a konyharuhát, és kutatott kötszerért a fiókban. Egész nap nem bírt koncentrálni. Fernando járt a fejében. És a vitájuk. Visszatért az a félelem, amit Beni születése után sokáig érzett. Félelem aziránt, hogy a férfi elveszi Tőle.
X Ambassadors - Unsteady
Anya! – szólalt meg az ajtóból kissé ijedten a tinédzser. Percek óta nézte a felnőtt szerencsétlenkedését és nem tudta hova tenni. Utoljára akkor látta így kiborulni, amikor az első randevújára készült nevelőapjával. Sosem tudta meg annak az esetnek az okát sem. – Anya, jól vagy? – tette fel a kérdést. Vivian letörölte útnak indult könnyeit és mosolyt erőltetve az arcára, bólogatott.
Minden rendben, kicsim – válaszolta, és próbált újra az ételre figyelni. Mikor sokadszorra sem sikerült az elkezdett művelet, Benjamín megunta, és mellé lépett. Kezeire rakta a sajátját, hogy ezzel nyugtassa az anyukáját.
Rendeljünk valamit! – mosolygott rá, amitől még inkább elszorult a nő szíve. Olyan gondtalan és nyugodt élete volt most, de ez meg fog változni. Megváltozik, mert eddig hazugságban élt.
Pizza? – simított végig a szőkés tincseken. A gyermeki arcra boldog mosoly költözött, és máris ment a noteszért, amiben kedvenc pizzériájuk száma pihent.
Itt az ideje, hogy megtudja – szólalt meg rekedtes hangon Mario az ajtóból, aki néhány perccel a fiatalabb focista után érkezett a helységbe. Végignézte az előző jelenetet, kedvese szenvedését és tanácstalanságát. – Édesem, el kell mondanunk neki, mielőtt mástól tudja meg.
Utálni fog – nyögte ki Vivian, aki belebújt kedvese gondoskodó karjai közé. Szüksége volt Rá, jobban, mint eddig bármikor.
Tinédzser – ejtett meg egy apró mosolyt a férfi, miközben a nő haját cirógatta. Szerette azokat a pillanatokat, amikor csak egymással törődtek. – Szeret téged. És bármi legyen ennek a beszélgetésnek a vége, meg fog békélni. Mert legbelül ő mindig is az a ragaszkodó kisfiú lesz, aki elveszett volt az anyukája nélkül az iskola előtt – utalt arra a napra, amikor az első randevújukat tervezték. Amikor a nő kiborult a csatárról kapott hírektől.
Kérhetek a sajátomra extra feltétet? – jelent meg a felnőttek mellett újra a gyermek, aki értetlenül állt a komoly arcok előtt. Mario fejével intett a konyhaasztal felé, így vállat vonva foglalta el a helyét. Édesanyja vele szemben, mellette pedig a focistának jutott hely.
Mesélni szeretnék neked valakiről – kezdett bele remegő hangon Vivian. Nem akart meghátrálni, hiszen tudta, hogy kedvesének igaza van. Inkább Tőlük tudja meg, mintsem mástól. Azt sosem bocsátaná meg. – Az apukádról.
Jaj, megint egy ciki, gyerekkori sztori? – nézett színpadiasan a nevelőapjára, de ő csak komolyan rázta a fejét. Most nem Róla volt szó. Pedig bármit megadott volna azért, ha igaz lenne. Ha igaz lenne, és tényleg az ő fia volna. Ha nem lenne az életük része Fernando, és boldogan élnének tovább, ahogy eddig.
Nem rólam beszél anyukád – adta meg a választ kedvese helyett a sportoló.
Az igazi apukádról – erősítette meg a nő is a saját szavait. A kisfiú szemei felcsillantak, hiszen édesanyja nem sokszor beszélt neki Róla. Rengeteg történetet mesélt, de sosem árulta el, hogy ki ő valójában.
A mosolyomon kívül mást is örököltem tőle? – bukott ki a kérdés a gyermekből, amire az édesanyja csak kuncogva bólintott. Nem egy alkalommal kötötte a gyermek orrára mennyire emlékezteti az apjára.
Szerinted miért vagy ennyire jó a fociban? – kérdezett vissza. Próbálta a lehető legjobb körítéssel felvezetni a hírt.
Az apukám focista? – tátotta el a száját a fiú. Ezt az anyukája sosem mondta neki. Azt mesélte, hogy szeretett játszani, de sosem említette, hogy komolyan foglalkozott volna vele. – Hűha! De király!
Benjamín hatalmas vigyorral vette tudomásul az igazat az apukájáról, és azon gondolkodott vajon ki lehet az. Ha focista, lehet híres is akár. Nem sok esély van rá, de lehetséges, nem?
Az apukád focista – bólintott rá Vivian. Megszorította az asztal alatt Mario kezét, és úgy folytatta. – És szeretne Veled találkozni! – Amint az édesanyja kimondta az utolsó mondatot, a fiúban rengeteg gondolat kavargott. Hosszú percekig csendben maradt, és a végén egy következtetésre jutott: nem lehet teljesen ismeretlen. Hiszen a csapattagokon kívül nem találkozott más focistákkal.
Ki az apukám? – tette fel komolyan a kérdést. Most már tényleg tudni akarta. Mindent tudni akart.
Fernando – árulta el a nő. Benjamín néhány pillanat múlva felpattant, amikor tudatosult benne az igazság, és összerakta a kirakós darabjait. Azokat a hiányzó részeket, amik végig az orra előtt voltak, csak túl kicsi volt ahhoz, hogy megértse.
Hazugság – kiáltotta. Pedig a szíve mélyén tudta, hogy ez az igazság. Viszont, ha ezt beismerte volna, akkor csalódnia kell az egyetlen olyan emberben, akit csodált. Aki mellette volt, és mindent feladott érte. Tönkretenne ezzel mindent, amiben eddig hitt.
 Kölyök – szólt közbe Mario is, megzavarva a fiút, de az rá se hederített a kérlelő hangsúlyra.
Elmondhattad volna. Nem vagyok már kisgyerek… megbirkóztam volna az igazsággal, anya! – gesztikulált hevesen, és minden mérge, amit akkor érzett, rátelepedett a gondolataira. Ezt pedig egyből ki is adta. Lelökte édesanyja kezeit magáról, és hátrált Tőle pár lépést. – Utállak! – rohant fel a szobájába.
Beni! – kiáltott utána Vivian könnyes szemmel, akit megviselt ez az egész ügy. Pár hét alatt teljesen felfordult az élete. Torres visszatért, a féltve őrzött igazság kiderült, és a gyermeke utálta. Ennél jobban össze se jöhettek volna a dolgai.
Beszélek vele! – mozdult a férfi, de kedvese erős szorítása visszatartotta. Visszaroskadt a székre. Csak a fejét rázta, és zokogva fúrta a másik vállába. Nem így akarta ezt. Ő szerette volna elmondani a fiának, mielőtt még mástól tudja meg, de remélte, hogy megérti majd. Hiszen csak Őt védte. Azt tette, amit létezése óta igyekezett szemmel tartani: az ő érdekeit helyezte előtérbe.
 Hagyd… csak rontanál rajta – szipogta percekkel később, kicsit megnyugodva. – De ő legalább Tőlem tudta meg – sóhajtott fel. Akarva-akaratlanul eszükbe jutott az előző napok keserűsége és sértettsége.
Torres, honnan tudja? – tette fel a kérdést a középpályás, aki időközben letörölte szerelme arcáról a könnyeket. Azt hitte az edzés után, hogy Vivian beszélt a csapattársával, de most már világossá vált számára, hogy nem így történt.
Fogalmam sincs – rázta a fejét tanácstalanul. Ezen még ideje sem volt gondolkodni. Minden más lekötötte a figyelmét. – Sajnálom, ezt az egészet. A vitát, és hogy nem hallgattam rád. Pedig igazad volt, mindenben. Ne haragudj! – simított végig a kissé borostás arcon, mely szerelmet és nyugalmat árasztott felé. Biztonságérzetet adott a férfi pillantása, amire akkor szüksége volt.
Én sajnálom. Egy idióta vagyok – simított ki egy kissé ázott tincset a nő arcából. Szólásra nyitotta a száját, majd becsukta. Inkább nem mesélt az edzésről, és a csatárról, hiszen szerelmének meg volt a saját baja.
Bejött reggel. Én azt hittem csak meglátogat, de Mario… követelőzött. Követelőzik – sóhajtott fel Vivian. Szörnyű helyzetben volt. A legnagyobb félelmei mind kezdtek bekövetkezni és nem tudta, hogyan hozhatná ezt helyre. Hibázott. Hibázott, amivel másokat is megbántott, de egykor azt hitte, hogy helyesen cselekszik. – El fogja venni tőlem, igaz?
Erre még csak gondolnod sem szabad – fogta közre a női arcot, és próbálta nyugtatni, hiszen ismerte kedvese legnagyobb félelmeit. – Meg fog békélni, csak légy türelmes!
Hosszú percekig ültek a lámpafénynél, csendben, gondolataikba mélyedve. A nő a fejét a férfi vállán pihentette, miközben egy pontot bámult a konyhaasztalon. Ezt a nyugalmat a nő telefonjának csörgése zavarta meg.
Először nem akaródzott fogadni a hívást, végül erőt vett magát, és előkereste márkás táskájából a készüléket. A hívó felet látva ismét összeszorult a gyomra.
 Ki az? – tette fel értetlenül a kérdést Mario. Szerelme arcát látva azt hitte, hogy Torres lesz az, de amikor az idősebb testvér nevét látta meg a telefonon, megnyugodott. – Megnézem Benit, beszéljetek csak addig – nyomott egy puszit a nő homlokára, és úti célba vette a tinédzser szobáját.
Szia Israel – fogadta a nő barátja hívását. Napok óta nem beszéltek, és még esélye sem volt bocsánatot kérni azért az incidensért náluk. Ő nem akarta bajba keverni a testvérénél, de hálás volt, amiért ennyi éven át mellette állt.
Ann, Nando tud mindenről – hadarta el egy szuszra az idősebb férfi. Mióta testvére ott hagyta, sok ideje volt átgondolni mindent, és hogy mennyire elrontotta. – Utál engem, minket.
Nagyon sajnálom, Israel – túrt kissé kócos tincseibe. A hullámok összecsaptak a feje felett, már nem ő irányította a történéseket, és ez megrémisztette. – Nem baj, ha elmondtad neki, tudnia kellett.
Nem én árultam el az igazat – lepődött meg Israel is. Neki is voltak kétségei az iránt, hogy honnan tudta meg, de ő nem tört meg. És ezzel követte el a legnagyobb hibát. – Ki lehetett? – Kevesen tudták az igazat, így kezdtek kifogyni a lehetőségekből.
Lehetséges, hogy Olalla? – jutott az egyetlen olyan ember az eszébe, akinek a keze benne lehetett. Bár ennek így nem sok értelme lett volna a számára, hiszen gyermekkori barátjának célja volt az, hogy neki keresztbe tegyen. Talán ez is egy olyan dolog, amit azért tett. Csak nem állt össze az indok. – Bár nem értem miért.
Sosem fogjuk érteni azt, mit miért tesz – bólintott rá. – Mit fogsz tenni?
Elmondtam Beninek az igazat – válaszolta miközben egy pohár vizet engedett magának. – Ő inkább tőlem tudja meg, mielőtt még Nando felkeresné. De itt sem jobb a helyzet. Utál engem.
Dehogy utál. Te vagy az anyukája, akiért rajong – próbálta nyugtatni Israel is a barátját. – Most csak mérges egy kicsit, de megbékél majd.
Te is tudod, hogy mennyire apja fia, és ha ebben is hasonlít rá, sosem bocsátja meg, hogy eltitkoltam Nandot – magyarázta az anyuka. – Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Nem akartam.
Én is hibás vagyok, ne okold magad. Igaza van az öcsémnek, Ő a testvérem, mégis a te pártodat fogtam. Nem szabadott volna belekeverednem – osztotta meg vívódását a másikkal a férfi. Az egyetlen, akire dühös lehet, az saját maga. S ezzel tisztában is volt.
Rendbe hozom, megígérem. Beszélek majd vele, és elmagyarázom, amint kicsit lenyugodtak a kedélyek.
Kedves Tőled, de azt hiszem ez az én dolgom – utasította el kedvesen a felajánlott segítséget. Ez egy családi ügy, és bár Ann már szinte családtag, nem támaszkodhat másra. Neki kell próbálkoznia és helyrehoznia. – Próbálj megnyugodni! – búcsúzott el az idősebb Torres, hogy mindketten nyugovóra térhessenek aznap este.
Miközben Vivian telefonált, Mario bekopogott Benjamín ajtaján, ahonnan választ nem kapott, ezért benyitott. A fiú egy focilabdát szorongatott, miközben a plafont bámulta.
Menj el, anya! – mormogta, oda sem nézve.
Még szerencse, hogy nem ő vagyok – csukta be maga mögött az ajtót a focista. Leült az ágy szélére, és várta, hogy a gyermek megszólaljon.
Ő küldött? – ült fel, de a labdát nem engedte volna ki a kezéből. A felnőtt a fejét rázta. – Én nem értem, hogy miért nem mondta el.
Félt. Az anyukád félt attól, hogy mit fogsz hozzá szólni, mit fogsz róla gondolni – próbálta elmagyarázni a tinédzsernek azt, hogy mit miért tettek. – Nem akart téged bántani. Csak megvédeni.
Mitől? – csodálkozott el Benjamín. Még mindig nem értette a dolgot, pedig minden idegszálával próbálkozott.
A csalódástól – felelte Mario.
Hát nem sikerült valami jól, apa – nyögte ki a fiú. Aztán egy pillanatra ledermedt. – Hívhatlak ezek után még apának? – tette fel kissé félve a kérdést. Hiszen minden megváltozott. Ezek után a példaképét kell apának hívnia, és Mario pedig… Össze volt zavarodva.
Örülnék neki – paskolta meg a fiú vállát. – Attól, hogy megismered a vérszerinti édesapád, én ugyanúgy az apukád maradok.
Anya nagyon szomorú? – tette fel csendesen a kérdést. Legszívesebben odabújt volna a szerető karokba, ahol sosem érhette eddig bántódás. De képtelen volt. Mérges volt, ami nem tűnt el egyik pillanatról a másikra. Időre volt szüksége.
Próbálj meg megbocsátani neki, rendben Kölyök? – állt fel a férfi, a gyermek pedig követte. Viviant a hálószobában találták meg, amint épp ruhákat hajtogatott. Mario nem szólt egy szót sem, várta, hogy a fiúk kezdeményezzen. Végül csak egyetlen mondatot futotta tőle.
Találkozni akarok az apukámmal.

4 megjegyzés:

  1. Sziaaa!

    Hát köszönöm, hogy előrehoztad ezt a rééészt :D Egyből kinyílt a szemem, és már sokkal kevésbé akarok ülve elaludni :D

    Megint a zenével kezdem- milyen meglepő, mi? :D Úúúúgy szeretem ezt a számot - ezen is sejtem hogy meglepődtél xD. Annyira szeretem, hogy még videót is akartam rá csinálni - még lehet meg is valósítom mindjááárt :D (izé, idővel :D)

    Na de ugorjunk a fejezetre. Szóval annyira szerettem, ahogy Mario meg Beni X-boxoztak, mert tényleg amúgy mi a szart csinálnak a pasik ha egyedül vannak otthon, azon kívül, hogy x-boxoznak (jó, egy bizonyos korosztálynál játszik még a pornó, de úgy kábé ennyi xD) Szóval szerettem, ahogy játszanak, és még jobban szerettem, hogy Mario ajánlotta, hogy mondják el Beninek az igazat, még ha nem is nagyon akaródzott neki.

    Nem kisgyerek, de jajj istenem ♥ Én annyira, de annyira szeretem Benit. Sose tudtam jó gyerekkaraktert írni - ezért került ki Viktor a Bosszúból, úgy ahogy kikerült, és ezért szereteplet aránylag keveset Martin fia a Véletlen szerencsében. De Beni annyira jó helyiértékkel eltalált, és tényleg ízig vérig kiskamasz, az erre a korosztályra jellemző pajkossággal, és vagánysággal, ugyanakkor a hamisítatlan és megmásíthatatlan gyerekségével. Még azt is elnézem neki, hogy zat mondta Vivinek, hogy utálja, mert tudom, hogy nem gondolta komolyan, és csak a csalódottság beszélt belőle. És hiszem, hogy meg fogja érteni, hogy az anyja miért tette amit tett. Ebben sokkal inkább hiszek, mint abban, hogy Nando valaha is el fogja fogadni.

    Úgyhogy nem, lehet, hogy mosolyában, és focistudásában apja fia, de az az érzésem, hogy ebben nem.

    Jajj istenem ♥ Ez a kommentem másról se fog szólni, csak Beniről, dehát szóltál, hogy sok Beni lesz benne, szóval ehhez mérten a kommentben is :D Annyira édes, hogy nem tudja, hogy hívhatja-e még Mariót apának. Hát hogyne hívhatná, kis lökött, attól még ugyanúgy ő nevelte föl. Oké, a géneket nem tőle kapta, de minden mást, azokat, amik igazán fontosak igen. És én látom már, hogy Beni igazából meg is bocsátott Viviannak, mert itt aggódik, hogy nagyon szomorú-e. A végén nem azt fejezetzárást kaptam, amire vártam - békülést vártam, na - bár belátom, az talán korai lett volna, de azért ezzel is elégedett vagyok. De nyugtass meg, hogy azért a következő fejezetben lesz majd összeboruláááás :D

    Nagyon szerettem a fejezetet, és nagyon várom a következőt, a kommentet meg nagyon szívesen, el is felejtettem, milyen nagyon szeretek kommentet írni :D

    puszi, D.

    u.i.: Jippijájé, én vagyok az első :D (figyeled, így lesznek az utolsókból elsők :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szívesen. Nem hagyhattam, hogy szenvedj. :D

      Nem meglepő, mert úgy emlékszem, hogy az első bekezdést a zenének szántad, nem? :D vagy rosszul emlékszem? A videót meg majd hiszem, ha látom. :D De amúgy nem lepődtem meg, hogy szereted a számot. Ezt a dalt csak szeretni lehet. ♥

      Hát nem véletlenül jutott az X-boxra a választásom. Másik a foci lett volna, de inkább ez illett most ide. Ebbe a részben is megmutatkozott – legalábbis szerettem volna -, hogy Mario mennyire törődik Benivel, és apja helyett tényleg apja.

      Annyira illett a részbe ez a beszólása és annyira illik a karakteréhez. Én sem tudtam, hogy tudok ilyen gyerekkaraktert írni, de mégis sikerült. Nagyon örülök is neki, mert tartottam magamtól, vagyis attól hogy oldom meg, hiszen köré épül szint a történet. De a visszajelzések alapján felesleges aggódnom. ^^ Tinédzser, mondd meggondolatlan dolgokat, de a szíve mélyén tudja, hogy az anyja ezt érte tette. Hihetsz is abban, hogy meg fogja érteni, mert ebben nem Nandora ütött.

      Nem baj, én örülök, hogy ennyi időt és szót fecsérelsz Benire, de tényleg. Kellenek a visszajelzések róla. :D ♥ Mario és Beni jelenete a kedvencem a részben egyébként. Ez spontán jött, de annyira igazira sikerült, hogy bent hagytam a részben. Annyira jól megfogalmaztad azt, hogy Mario ki is és mi is Beni életében, hogy csak helyeselni tudok. Mert történhet bármi, viselkedhet Nando bárhogyan, Mario mindig is Beni apja marad, amin senki nem változtathat.
      Hogyne bocsátott volna meg, csak még maga sem tudja. De erre majd ő maga fog rájönni, nem kicsi már. Meg se fordult a fejemben egy olyan fejezetzárás. Ez a mondat már nagyon régóta meg van a történetből, és reméltem is, hogy elégedett leszel ezzel is. Lesz összeborulás, de azt nem mondom meg mikor és hogy. Légy türelemmel. :D

      Sietek majd a folytatással! :)

      puszi, V.

      Törlés
  2. Szia!
    Bevallom sokat gondolkoztam, hogy írjak-e és ha igen akkor mit. Ebben mindig is rossz voltam, DE igyekszem változtatni és igenis visszajelzést adni olyan íróknak akik megérdemlik, mert letudják kötni a figyelmemet az irományukkal és kikapcsolnak egy időre. Ezért is írok most neked is, mert számomra egy fantasztikus történet szálat írsz le. Való igaz, hogy a foci engem teljes mértékben hidegen hagy, de ennek ellenére teljesen élvezem amit írsz és egyáltalán nem zavar benne ez a sport, mert hát ugye ez hozzá tartozik. :D
    Az előző kommentelő már leírta amit lelehetett írni a karakterekről. Fantasztikusan alakítod őket, az érzéseiket.
    Remélem még sokáig olvashatjuk a történetedet és sok sikert a továbbiakban! :)
    xx winii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon örülök, hogy végül az mellett döntöttél, hogy írsz. Nem is az a lényeg, hogy mit írsz egyébként, hanem hogy leírod a gondolataid vagy azt, hogy mi tetszett. Néhány kedves szó bőven elég löketet tud adni 1-1 bloggernek. Tapasztalatból mondom. :)

      Nagyon örülök, hogy tetszik a történetem, és a karaktereim is. Még minimum ennyi rész biztosan lesz, szóval egy darabig még nem szabadultok tőlem.

      Köszönöm, hogy írtál!

      puszi, V.

      Törlés